Menü Bezárás

A harmadik polgármesterjelölt: Gibicsár Imre (Leghűségesebb Városért Egyesület)

Harmadikként a Leghűségesebb Városért Egyesület jelöltje, Gibicsár Imre mutatkozott be. Ő is indul a polgármesteri székért, ezt pedig sajtótájékoztatón jelentették be múlt héten, ahova minket ugyancsak nem hívtak meg. Gibicsár Imre minden bizonnyal nem ismeretlen a városlakók számára, évtizedekig dolgozott a helyi televízió(k)ban, a városi média ismert és meghatározó személyisége.

A Cyberpress azt írja, a pénteki sajtótájékoztató felvezetésében Jakál Adrienn (Párbeszéd) önkormányzati képviselő, a Leghűségesebb Város Egyesület nevében kiemelte, szövetségük egy olyan Sopront szeretne, amely kiemelt figyelmet fordít a város és az itt élők problémáira, egy olyan várost amely természeti értékeit, zöld-övezeteit ápolja, óvja, épített környezetét pedig megfelelően karbantartja.

Olyan várost szeretnénk amely szembenéz a jelenkor problémáival, amely megfelelő szakemberekkel közösen, átgondolt tervezés után teszi meg a javaslatait és tesz a változásért. Programunkban egy olyan városvezetés szerepel, amely számonkérhető, valamint amely csak olyan fejlesztések kivitelezését engedélyezi, amelyekről az itt élők pontos és részletes tájékoztatást kapnak valamint véleményt formálhatnak valós párbeszéd keretein belül.

Jakál Adrienn hangsúlyozta, nem háborút szeretnének az önkormányzatban, hanem közös együttműködést, közös gondolkodást és közös munkát Sopronért és az itt élőkért. Mindezen tervek megvalósítása érdekében polgármesterjelöltnek Gibicsár Imrét kérték fel, aki ismeri a város múltját, jelenét és akinek konkrét elképzelése van Sopron jövőjét illetően és aki nap mint nap testközelből tapasztalja az itt élők problémáit.

Gibicsár Imre bemutatkozójában megköszönte a Leghűségesebb Város Egyesület bizalmát és hozzátette, azért fogadta el a megtisztelő felkérést, mert nem akarja megélni azt, hogy a Tűztorony vagy éppen a Fertő tavi vízitelep rekonstrukció fénypontként a B0-ás határkőnél világítótorony legyen, márpedig úgy tűnik, ha a tervező úgy kéri, akkor a jelenlegi városvezetés, a Fidesz-KDNP-s többségű közgyűléssel, azt kérdés nélkül megszavazza, a helyét pedig térkővel lefedi majd. A polgármesterjelölt hozzátette, hogy egy olyan várost szeretne, amit az itt élők valóban otthonuknak tekinthetnek, azok is akik itt születtek és itt is dolgoznak, valamint azok is akik a munkájuk által a határon túl találták meg a boldogulásukat és azok is, akik az ország más területeiről ideérkezve itt képzelik el a jövőjüket. Kiemelt célja, hogy megválasztása után ez fontos prioritás legyen és valósággá válhasson.

A polgármesterjelöltségen túl, mint a Jereván városrész képviselőjelöltje és mint több évtizedes lakója a célja az, hogy ne csak a kampány közeledtével kerüljön célkeresztbe a lakótelep és vonzáskörzete sem, hanem a mindennapokban is meghallgatásra és megoldásra kerüljenek azok a problémák és gondok, amelyekkel az ott élők kénytelenek jelenleg együtt élni. Ilyen problémák jelenleg is vannak, elég csak példaként megemlíteni például a patkányok elszaporodását, vagy azt azt az igényt, hogy szükségszerű lenne egy normális kutyafuttató kialakítása a városrészben, de a ide tartozik az a lakossági felvetés is, hogy a nem szem előtt lévő utcák is felújításra kerüljenek.

Gibicsár Imre kiemelte, a Leghűségesebb város polgári múltja előtt tisztelegve, felkéri a többi polgármesterjelölt társát – jelen állás szerint Dr. Farkas Cipriánt (FIDESZ-KDNP) és Dr. Varga Norbertet (független), hogy segítsenek abban, hogy Sopronban egy tisztességes, a személyek jó hírnevét nem sértő, gyalázkodást mellőző kampányt folytassanak mindannyian, amellyel kapcsolatban javasolja, hogy ezt egy közös nyilatkozatban – amit kézjegyükkel is ellátnak – is kifejezzék.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .