Menü Bezárás

A József Attila utcai Gyermekvédelmi Központ

A József Attila utcai Gyermekvédelmi Központ a megye Önkormányzatnak Közgyűlése 2009-ben egyhangúan döntött az alapító okirat módosításán. Az utolsó időkben itt már kevés  gondozott gyermek volt elhelyezve, többjük került lakásotthonba, a végleges átszervezést követően a Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központ váltotta ki az időközben elhasználódott és leamortizálódott, szebb-sorsa váró és vágyó alsólővereki közintézményt.  A nevelőotthon összes helysége üres lett, miután a gyerekek kiköltöztek az ingatlanok állaga miatt. Két különálló épület áll a területen, egyik az evangélikus másik a katolikus egyház tulajdonában volt még a szocializmus előtt.

A Szent Imre tér felőli bejáraton a lekopott vakolat alatt még kiolvasható az egykori Szent Imre Kollégium felirat is. A kollégium 1928-ban épült, bánya- és erdőmérnök egyetemisták számára. A tiszafákkal borított tér ezután, 1930-ban lett elnevezve.

„1928-ban viszont egy országos szervezet, a „Szent Imre” Főiskolai Internátus Egyesület felépíttette a bánya-, kohó- és erdőmérnök-hallgatóknak szánt kollégiumát, a
vasúton túli új városrész egyik, még névtelen terén.
A Wälder Gyula műegyetemi tanár által feltámasztott, tehát neobarokk stílusban Budapesten megtervezett létesítményt
Hárs György építészmérnök, okl. építőmester kivitelezte. A kétemeletes épületben a főiskola (majd egyetem) diákjai közül akkoriban közel százan kaphattak elhelyezést. Az átadás után két évvel hozták meg a határozatot a városházán, hogy a papok vezette főiskolai kollégium elötti térség Szent Imre nevét víselje.” Soproni Hírlap, Hárs József

Főbejárat

A József Attila utcai bejárat,  a boltív alatt a mai napig Luther-rózsa díszeleg. Az állami címér és a rézkilincs a bezárás utáni években tűnt el. Az Evangélikus Teológia kollégiumaként volt számon tartva, annak a teológiának, ami a mai Deák téri iskola helyén működött, és aminek mai is meglévő jogutódja a zuglói Evangélikus Hittudományi Egyetem.  A múltrendszer alatt József Attila Általános Iskola és Nevelőotthon nevet viselte.

Az évvégén megtörtént az elmaradhatatlan kertgondozás, és néhány helyen a kerítést is újraépítették, hangsúlyozom, néhány helyen. Maradt ilyen is:

Urbexesek figyelem! Kerítést sem kell mászni a barangoláshoz…

2013 márciusában készült képeink ide, vagy az alábbi fotóra kattintva érhetőek el:

A József Attila utca 42. 2013 márciusában – állapota egyre csak romlik

A dicső múlt:

A képekre kattintva külön-külön is megtekinthetőek

Egy elhagyatott épület itt és egy másik a túloldalt. .

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. Grinch

    én 1997-1998 között laktam itt csodálatos egy 2 év volt
    most visszagondólva gondtalanok és boldogok vóltunk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .