Menü Bezárás

Ausztriában befejeződött, Magyarországon elkezdődött az új főút építése Kőszegnél

Elsősorban Rőtfalva (Rattersdorf) települést tehermentesíti, valamint közvetlen gyorsforgalmi úti kapcsolatot biztosít az a közlekedési fejlesztés, mely Kőszeg mellett zajlik. Magyar oldalon a 87-es főutat, osztrák oldalon pedig a B61a főutat hosszabbítják meg és kötik össze egy határon átnyúló projekt keretében.

Burgenlandi oldalon a munkálatok tavaly májusban kezdődtek, és lassan be is fejeződnek, már csak az út kopórétege, a burkolatfestés, közlekedési táblák kihelyezése, valamint a környezet növényesítése hiányzik, az útszakasz novemberre lehet 100%-osan készen.

IkvaHír: DSC 6205 (Egyedi) - indafoto.hu

Ehhez képest Vas megyében még csak egy szűk hónapja tették le az alapkövet, azóta minimális tereprendezési munka zajlik. Előzetes információk szerint ez a szakasz 2021 közepére készülhet el, amikor is az osztrák oldal már másfél éve „várja” a forgalom megindulását. Távlati tervek szerint egyébként Szombathely és Kőszeg között a 87-es főutat kétszer két sávossá szélesítik, és részben a nyomvonalát is megváltoztatják, kérdés, ez mikorra válhat valósággá.

IkvaHír: DSC 6200 (Egyedi) - indafoto.hu

Ami viszont már most 100%-osan biztosra mondható: 2021-től akár Kőszegről is gyorsabban, színvonalasabb körülmények között lehet eljutni a szomszédos Felsőpulyára, vagy akár Bécsújhelyre, esetleg Schwechatra a repülőtérre is, illetve a teherforgalom lebonyolításának is nagy segítség lesz majd a hiányzó szakasz átadása. Már csak egy dolog hiányzik: a Sopron-Kőszeg vasútvonal…

IkvaHír: DSC 6224 (Egyedi) - indafoto.hu
Magyar oldalon még csak most kezdődtek a munkálatok

TOVÁBBI FOTÓK AZ ÉPÍTKEZÉS JELENLEGI ÁLLÁSÁRÓL

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .