Browse By

Elöntötte a víz Nagymarton környékét

Az elkövetkezendő napok hűvösek és csapadékosak lesznek térségünkben, ennek előfutáraként zivatarok érkeztek és érkeznek még most is felénk. Sopronban komolyabb esemény cikkünk megjelenéséig még nem történt, nem úgy a Soproni-hegység túloldalán, illetve a Rozáliában. Nagymarton környékét elárasztotta a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék, az S31-es gyorsforgalmi út Nagymarton és Fraknó között is víz alatt volt, csak lépésben lehetett haladni. A közösségi médiában több videó illetve fotó is megjelent, ami a nem mindennapi időjárási helyzetet prezentálja. Fraknó és Mészverem környékén ráadásul jégeső is volt, amitől fehérré változott a táj.

Forrás: Bezirksblätter Mattersburg Facebook

Forrás: Bezirksblätter Mattersburg Facebook