Menü Bezárás

Itt az első SopronFest programja!

Két héttel ezelőtt a város polgármestere jelentette be, hogy Sopron a jövőben sem marad fesztivál nélkül. Azt ígérte, a 2023 tavaszán induló SopronFest programját a Hűség Napján, vagyis december 14-én hozzák nyilvánosságra. Mára megérkeztek a legfontosabb részletek, melyeket ugyanazok a szervezők közöltek, akik 30 éve a VOLT Fesztivált is alapították. Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert elmondta: a SopronFest 2023. április 22-30. között városszerte, közel 20 helyszínen várja majd a közönséget, a fesztivált a helyiekkel közösen szervezik. Ikonikus soproni klubok, kávézók, éttermek, utcák és terek adnak otthont képzőművészetnek, gasztronómiának, turisztikai programoknak, színháznak, podcast fesztiválnak és természetesen rengeteg zenének, sok-sok koncertnek. A városban egy műalkotássá avanzsált Trabantot is felavatnak, de sok év után a SopronFesten lesz a Quimby első fesztivál koncertje is, a frontember, Kiss Tibor pedig kiállítással készül az eseményre. Kiállításból nem lesz hiány: további négy projekttel készülnek a szervezők a SopronFest idejére, többek között a rendszerváltás és a hűség témáját dolgozzák fel. A Fő téren és környékén vásárt rendeznek és koncertek zajlanak, sztárséfek érkeznek Sopronba, a Páneurópai Piknik helyszínére vezetett túrákat szerveznek, április 28-29-30-án pedig a Lővérekben felállított gigantikus sátorban és annak környékén a SopronFest fő programja várja a közönséget. Közel harminc koncertet láthat-hallhat itt a közönség, többek között a Halott Pénz, a Tankcsapda, Majka, Beton.Hofi, Dzsúdló, Krúbi, a Carson Coma és Azahriah is fellép majd. 

A jegyelővétel a mai napon a  www.sopronfest.hu oldalon indul!

A SopronFest nemcsak új, de újszerű formátumként is jelenik meg a hazai piacon: egy fesztivál, amely egy egész várost birtokba vesz. “Április 22-én indul és 10 napig tart a SopronFest. 2023-ban a fesztiválozást kicsit másképp képzeljük el, mint ahogyan azt ezidáig megszokhattuk. A SopronFest hangsúlyos része az a koncert kínálat, amelyet a Lővérekben láthat-hallhat a közönség, hiszen itt aktuális nevek és igazi legendák váltják egymást három napon át, kivétel nélkül olyanok, akik aréna sztárok idehaza. Sopron adottságait kihasználva azonban igyekszünk belakni az egész várost: a Fő téren lesz a megnyitó és napközben koncertek, a 150 éves Liszt Ferenc Kulturális Központban és a város több pontján pedig színház, podcast fesztivál, kiállítások, a legjobb kávézók, éttermek pedig különleges ajánlatokkal várják a közönséget” – mondja Váncza Panna projektvezető. A meghirdetett programkínálat a következő hetekben-hónapokban folyamatosan bővül. 

Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert soproni születésűek. Számukra is nagy öröm, hogy újra van lehetőségük Sopronban fesztivált szervezni. Elmondásuk szerint régóta vágynak arra, hogy egy újfajta  fesztivált indíthassanak, amely kellően mai, ugyanakkor a város értékeire, a helyiek büszkeségeire épül. A szervezői munkában nagy szerep jut a soproniaknak, hiszen a városi programokat részben ők szervezik majd.

A zárónap kínálata ugyancsak erősre sikeredett: Majka, a Tankcsapda, Dzsúdló, a ByeAlex és a Slepp, illetve a Punnany Massif és a Margaret Island lép fel, a háromnapos ünnep zárására pedig a Necc Party jelentkezik sok-sok apró részlettel rengeteg nagy slágerből.

Képzőművészet, kiállítások és alkotók a SopronFesten

Ritka alkalom, amikor egy vidéki város másfél hétig egy egész sor képzőművészeti projektnek ad otthont. Kiss Tibor, a Quimby szövegíró-frontembere hosszú ideje csak nagyon ritkán alkot. A SopronFest szervezőinek felkérésére most tárlatra készül. Weiler Péter: “Kár lett volna disszidálni” című kiállítása a rendszerváltás korszakát idézi abban a városban, amely ennek az időszaknak a szimbólumának számít. A különleges projekt a 2023-ban 80 éve született fotóművésznek, Lobenwein Tamásnak, a rendszerváltás pillanatainak legismertebb dokumentalistájának állít emléket. A SopronFest szervezői EfZámbó István alkotását, egy korabeli Trabantot ajándékoznak a városnak, amely közterületi szoborként lesz majd látható. 

Öt képzőművész érkezik a városba, akik a SopronFest ideje alatt alkotnak és a hűség témáját mutatják be. Az elkészült műveket soproni éttermek, szállodák vásárolhatják meg és állíthatják ki. 

Szerephez jut a Soproni Egyetem

A SopronFest programjában nagy szerep jut a Soproni Egyetemnek, amely több ponton is kapcsolódik a fesztiválhoz: „A Soproni Egyetem számára kiemelten fontos, hogy sokrétű, értékálló diplomát nyújtó képzésein túl hallgatóinak a mindennapokban is tartalmas programokat nyújtson. Ezért is hoztuk létre 2022-ben a Soproni Egyetemi Napok rendezvénysorozatát, amely osztatlan sikerrel startolt a város és az idelátogató fiatalok körében. Nagy örömmel csatlakoztunk stratégiai partnerként a SopronFest programsorozatához, hiszen a Soproni Egyetem Diákbérlet létrehozásával is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a látogatók az egyetem és a város keretein túlnyúló kulturális élményhez jussanak. Külön öröm számunkra, hogy a Soproni Egyetem Campusa a SopronFest ideje alatt az esemény egyik színterét is biztosíthatja” – mondta el Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora.

Arculat az M15-től

A SopronFest arculata a leginkább a Pilvaker atyjaként ismert  Takács Ákos nevéhez köthető M15 Project munkája. “Sopron és a fesztiválos emlékek sokat jelentenek nekem, így nagyon örültem a felkérésnek. A SopronFest arculatában igyekeztünk kifejezni az esemény sokszínűségét, hiszen itt nem egy pár napos koncertsorozat jelenik meg, hanem tíz napon át színház, gasztronómia, képzőművészet és persze zene. Ezt tükrözi az a képi világ is, amelyet a SopronFesthez megálmodtunk” – mondta el az M15 alapítója, akiknek ez az első fesztiválos munkája.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .