Menü Bezárás

Játszótér EU színvonalon

Egy idő óta próbálják lecserélni az előző korszakban épült játszótereket az EU által jóváhagyott szabványos eszközökre, ezek a gyerekeknek nagyobb biztonságot nyújtanak, ráadásul nem vasból van az egész, mint a régiek. Az új lakótelepeken meg alapból ilyen játszótereket próbálnak létrehozni. Valami ehhez hasonlót sikerült is alkotni a Bajnok és Lehár Ferenc utca sarkán, csak a karbantartás úgy tűnik, hogy nem megy, a fű akkora, és olyan sűrű, hogy akár el is lehet botolni benne, a kerítés kapui kitörve, maga a kerítés ki-be döntve, és még némi szemét is fellelhető. Nem így kellene ennek kinéznie.


Ez is érdekelhet

3 Comments

  1. Sanyi

    Ez nem a város központ,ahol a vezetők járnak!
    Ott mindent megtesznek,hogy szép,és jó legyen!
    A parlagfű az egész önkormányzati területen virít!
    Kit büntetnek?Aki arra jár,és allergiás rá,de aki nem volt allergiás,az most az lesz!

  2. Anonymous

    Tisztelt Felháborodott Lakók! Tisztelt Szomszédok!
    A soproni Bajnok utca és Lehár Ferenc utca kereszteződésében lévő játszótér nincs önkormányzati tulajdonban. 2004-ben a város akkori rendezéséi tervében ez a terület beépíthető építési területként szerepelt. Mivel sok fiatal pár költözött ide, úgy gondoltam, jobb lenne, ha egy újabb lakóház és a mellette parkoló újabb plusz 10 db autó helyett inkább az itt lakó gyerekek játszótere lehetne. Ebben a lakóközösség (Bajnok utca 25.) is támogatott. Több heti szabadnapjaimat feláldozva végig jártam az önkormányzat hivatalait a különböző „elvi” hozzájárulásokat megszerezve. Ez hivatalosan játszótér. De pénzt, azt nem tudtak adni erre a célra. A játszóteret Boros László MSZP-s képviselő a saját tisztelet díjából készíttette el. Ő vásárolta a játékokat és ő csináltatta a kerítést is. Évi 96 Ft jelképes bérleti díjért a társasházunké lett a két utca közötti rész a karbantartásért cserébe. A füvesítést, locsolást (+ 18 000 Ft vízszámlánk volt!), fűnyírást, javítást, friss homok vásárlását a Bajnok u. 25 lakói becsülettel végezték, ill. finanszírozták. A 2011. májusában megtartott lakógyűlésen úgy döntöttünk, hogy a megnövekedett költségek miatt nem vállaljuk tovább a működtetést. Aggódtunk a fűnyírónk miatt is, hiszen a területet állandóan teledobálták nagyméretű kövekkel, fadarabokkal. (Csak nem a felügyelet nélkül hagyott gyerekek?) Egy ilyen közterületként funkcionáló, adományokból létrejött privátbérleményt az önkormányzatnak visszaadni nem olyan egyszerű, a jogászok már dolgoznak rajta. Aki tájékozott a mai világban, az tudja, hogy bármi, ami a „köz”-é, az pályázat(ok)on nyert pénzből működik. Viszont ez a játszótér nem szerepelt a játszóterekre beadott pályázatban, ezért nem is lesz felújítva. Így azonban nem maradhat, ezért előreláthatólag a Sopron Holding leszereli a játékokat és egy raktárban tárolja majd, amíg nem lesz rá anyagi keret a következő ciklusban.
    Kedves Cikkíró LaCeE! Ha jobban figyeltél volna az elmúlt 7 évben, észrevetted volna, hogy nem a város alkalmazottai, hanem az egyik szomszédod nyírja a rendszeresen füvet. Vajon milyen jogon várja el bárki is, hogy mindig valaki más dolgozzon helyette? Nem a fényképezőgépet kellett volna megragadnod, hanem a fűnyírót! Te is tehettél volna valamit a közösségért! De most itt a lehetőség: átveszed a nevemről a sajátodra a szerződést és a környék olyan lesz, amilyennek Te szeretnéd látni: Megjavítod a kerítést, lenyírod a füvet stb. és a szabadidődet különböző hivatalokban töltöd. A hétvégén fogadtam valakit a saját pénzemen, aki lekaszálta a füvet. Mindezt, ezt az egészet úgy, hogy nekem nem adott az Isten gyermeket. Nevem viszont van.
    Tisztelettel: Deikert Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .