Menü Bezárás

Megkezdődik a közvilágítás visszakapcsolása Sopronban

Az önkormányzat és a közvilágítás szolgáltatója közti tárgyalások sikeresen lezárultak, így csütörtökön kezdik a szakemberek a lámpatestek visszakapcsolását Sopronban, áll a városháza által szerkesztőségünkbe el nem juttatott sajtóközleményben.

Az első ütemben Balf, Brennbergbánya és Görbehalom városrészekben, majd a Várkerületen és a belvárosban tér vissza a teljeskörű közvilágítás, a munka pedig ütemezetten folytatódik tovább a város teljes területén.

A korábban bejelentett újraindítási program részeként nemcsak a normál, korábban megszokott közvilágítás, de rövidesen az új és a korábbinál is jobb szolgáltatást biztosító sűrű buszmenetrend is érvénybe lép, a Gyermek- és Ifjúsági Központ pedig már megnyitotta kapuit.

A polgármester által bejelentett újraindítási programnak köszönhetően kivezetésre kerülnek mindazon takarékossági intézkedések, melyekre az Európát sújtó energiaválság miatt volt szükség. A válság ugyan nem ért véget, de a soproniak összefogásának és a felelős gazdálkodásnak köszönhetően egy nehéz időszakot hagyhat maga mögött városunk.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .