Menü Bezárás

Sopronban is járhatott a párizsi merénylő?

A Kronen Zeitung online kiadásában jelent meg egy cikk, melyben arról írnak, hogy a párizsi merénylő, Salah Abdeslam január végén Sopronban is járhatott.

„Félek, féltem a családomat” – mesélte a lapnak az egyik olvasójuk, ezért is kérte, hogy nevét ne jelentessék meg. A burgenlandi hölgy a következőket mondta: „Nyomon követtem a párizsi terrortámadással kapcsolatos híreket, konkrétan emlékeztem fotóról, hogy hogy is néz ki Salah Abdeslam. Januárban egy barátnőmmel a Harrer Kávézóban jártam, amikor is tapasztaltam, hogy Abdeslam a mellettünk levő asztalnál ül, és telefonál az okostelefonjával”.

A feltételezett elkövető egy másik arab kinézetű férfival egy, a helyiség hátuljában lévő asztalnál ült, mindketten laptopot használtak, és többször is telefonáltak. Ez nagyjából háromnegyed órán keresztül volt így, amikor is a szemtanú távozott a kávézóból. A határátkelőnél akarta jelenteni a jelen lévő rendőrnek a történteket, barátnője azonban lebeszélte erről. Másnap a kismartoni alkotmányvédelmi hivatalban tett feljelentést, amit a hivatalnok elmondása szerinte a belügyminisztériumba továbbítottak. Az ügy viszont azóta valahol elakadt.

„Biztos vagyok benne, hogy az elkövetőt láttam” – mondta el a lapnak a szemtanú.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .