Menü Bezárás

Új típusú gazdaságfejlesztés Kapuváron

A foglalkoztatás bővítésére helyezi a hangsúlyt a Hanság fővárosa. Kapuvár olyan projekt megvalósítását kezdte meg, amely a helyi gazdaság számára jelent versenyelőnyöket. A projekt konzorciumi formában valósul meg.

Kapuvár az elmúlt években számos európai uniós, illetve hazai finanszírozású projektet valósított meg. Ezek a városban élő polgárok, az itt működő vállalkozások, civil szervezetek erősítéséhez járultak hozzá. Az elmúlt év végén aláírt támogatási szerződés a kormányzati szinten is magas figyelmet kiváltó foglalkoztatást helyezi a fejlesztések középpontjába. A Foglalkoztatási Paktum Kapuvár Város Gazdaságfejlesztéséért című, TOP-5.1.2-15-GM1-2016-00004 azonosítószámú projekt keretében összesen 195 millió forint áll rendelkezésre a munkavállalók elhelyezkedésének támogatására, munkaerő-piaci képességeik fejlesztésére.

A projekt vezetését Kapuvár Városi Önkormányzat látja el. További konzorciumi partnerek a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal és a Kapuvárért Egyesület. A projekt együttműködő szereplői még a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatási Szolgálat Főosztálya.

A projekt célja a helyi foglalkoztatási szint növelése, a helyi munkaerőigények jobb kiszolgálása. Különösen a hátrányos helyzetű munkavállalók támogatása kerül előtérbe a megvalósítás során. Ebbe a kategóriába esnek az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatti pályakezdő álláskeresők, az 50 év felettiek, vagy a GYED-ről, GYES-ről, ápolási díjról visszatérők, illetve olyan szülők, akik legalább egy gyermeket egyedül nevelnek. A kedvezményezettek sorába tartoznak a megváltozott munkaképességűek, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek, a roma nemzetiséghez tartozó személyek is. A város munkáltatói a munkavállalásra alaposan felkészített személyek közül válogathatnak, amit a különböző képzések, tréninget, munkaerő-piaci szolgáltatások tesznek lehetővé. A legalább 18 hónapos foglalkoztatás első kétharmada százszázalékos támogatást jelent a munkáltatók részére.

A projekt keretében a munkaerő-piaci programokba több mint 126 fő lesz bevonva és legalább 26 fő foglalkoztatása valósul meg ilyen módon. A cél az, hogy a továbbfoglalkoztatás minél inkább sikeres legyen a hátrányos helyzetűek körében, hiszen a tartós munkavállalás járul hozzá leginkább az egyéni egzisztenciák biztosításához.

A fentiek mellett a projekt szakmai tartalmába tartozik még egy városi foglalkoztatási paktum létrehozása, foglalkoztatási helyzetelemzés, stratégia és akcióterv készítése, helyi foglalkoztatási információs pont létrehozása, amit mind a munkáltatók, mind a munkavállalók igénybe vehetnek. A projekt jó esélyt kínál arra, hogy a kapuvári munkavállalók és a gazdasági szereplők érdekei találkozzanak egymással. Az együttműködés eredményeként képesek lesznek egyfajta szinergiahatás kiváltására, amelynek következtében csökken a foglalkoztatottsági kiszolgáltatottság, a város gazdasági ereje pedig bővül.

A projekt 2017. január 1. és 2019. április 30. között valósul meg az Európai Unió és Magyarország támogatásával.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .