Menü Bezárás

Erzsébet=Erzsébet?

Ebből következik egy másik helyreigazítás:

Soproni Erzsébet Oktató Kórház. Hivatalosan az egész komplexumot jelenleg Soproni Gyógyközpontnak hívjuk, de ez ebben az esetben mellékes. A kórház honlapja szerint (Sajnos a honlap elég ködösen tájékoztat a múlt eseményeiről):

A frissen megépült kórház 1921-ben, magyar tüzérekkel az előtérben

1900-ban Sopron Város Közgyűlése úgy határozott, hogy a Mauer réten – a kórház jelenlegi helyén – legfeljebb 500 000 koronát felemésztő összeg erejéig közkórház felépítését kezdeményezi. Végül 17 év után, 1919 júliusában kezdte meg működését az Erzsébet Királyné nevét viselő kórház.

Csupán az akkori politikai és közéleti helyzet miatt Erzsébet királyné alapján lett Erzsébetnek nevezve. Ezzel baromira szembeköpve a múltat, és az elődöket. Hiszen Sissinek  nem sok köze volt a elesettek, sebesültek ápolásához.
Az első soproni kórházat is, ami az Ikvahídon volt, Erzsébetnek hívták, de nem egészen azonos okokból!

Az Ikvahídon ez áll:Ennek a háznak a helyén állt a Johanniták által a XIII. században alapított Ispotály, Sorpon Árpád-házi Szent Erzsébetről nevezett első kórháza és kórháztemploma, amely 1796-ig működött.

Árpád-házi Szent Erzsébet!

 

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. Pingback:Ikvahíd=Spitalbruck? | IkvaHír

  2. Pingback:Ikvahíd=Spitalbruck? | Soproni Kalendárium

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .