Browse By

Ezekben az utakban több rejlik

Most meglátjuk, tényleg kihagyott ziccer-e az útfelújítás Sopronban, ahogy azt múltkori cikkemben írtam. A munkálatok egyre több helyen zajlanak, már a Lövérekben, a Jereván lakótelepen, a Kurucdombon is útfelújítás kezdődött, és ez még csak az első ütem!!! De nem is ez a lényeg most, hanem hogy lesz-e bármiféle kerékpáros fejlesztés is? Mármint olyan, ami tényleg a 21. század követelményeinek megfelel, és szakmai szempontból is elfogadható? Általában nem sok mindenre lenne szükség, csak egy-két táblára, egy-két sárga vagy fehér felfestésre, na jó, lenne azért helye néhol kisebb átépítésnek is. Fotóboltos kollégám nagyjából megalkotta azt, amit elképzeltem. Hogy ilyen lesz-e a valóságban is, arra kevés esélyt látok, de hátha. Úgynevezett fantázia következik tehát

Sopron első kerékpáros felállóhelye lehetne a Kőszegi út/Győri út kereszteződésében

Kerékpáros átvezetés lehetne a Rákosi úton

A Fapiac nyitott és zárt kerékpársávval lenne igazán menő

A híd utca nyitott és zárt kerékpársávval