Menü Bezárás

Folytatódnak a kerékpáros fejlesztések, hibajavítások Sopronban

Folytatódnak a kerékpározást élvezetessé, és szabályossá tevő fejlesztések és hibajavítások Sopronban. Ezek az apróságok teszik használhatóvá a város kerékpáros infrastruktúráit, és némi figyelmességgel, meg táblacserével kimondottan ígéretes változásokat lehet elérni.

A Győri úton, a DIEGO előtt eddig tisztázatlanul kezdődött, és ért véget a gyalogkerékpárút, ráadásul annak nagy részét le is parkolták. Ennek mostantól vége, a bringagyalog kezdete/vége tábla beljebb került, ahol eddig parkoltak, oda pedig megállni tilos táblát helyeztek ki, és folytonos sárga felfestés is lett.

WP_20150721_14_26_06_ProSopron első, kerékpárúton átvezető zebrája is megérkezett, most már ténylegesen, múltkor még csak tábla formájában, most pedig már felfestésként is, ennek köszönhetően REMÉLHETŐLEG a gyalogosok nem a kerékpárúton fognak kolbászolni, és a kerékpárosok is megtalálják majd a saját helyüket.

WP_20150721_14_20_00_ProÜdítő látvány a Ferenczi János, és Dobner Nándor utcák Fűzfa sorba való betorkollásánál a kötelező haladási irány alatti, kerékpárosokra vonatkozó tábla, mivel ugye a Fűzfa sor egyirányú, a vele párhuzamos gyalogkerékpárút viszont kétirányú, az eddigi kitáblázás szerint arra is csak jobbra lehetett kanyarodni, ez most megszűnt, jobbra, és balra is egyaránt haladhatnak tovább a kerékpárosok.

WP_20150721_14_42_17_ProEmellett a Dobner Nándor utcából kihajtó gépjárművezetőknek már nem a gyalogkerékpárút átvezetésének közepén kell megállniuk, az elsőbbségadás kötelező tábla ugyanis hátrébb került. Ezzel egy általunk kb 4 éve felvetett probléma került orvoslásra.

WP_20150721_14_41_05_Pro

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. Pingback:Apró lépésekben, de fejlődik a soproni közlekedés | IkvaHír

  2. Pingback:Zebrák a várkerületi kerékpárúton | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .