Menü Bezárás

Megnyílt az új kormányablak városunkban / Sok fotó

Ma volt a hivatalos átadója és egyben megnyitója is városunk új kormányablakának. A GYSEV pályaudvaron megtalálható ügyintézési központ 8 munkaállomással várja az ügyfeleket, ahol 265 ügykör intézésére van lehetőség. Talán nem kell részletezni ezeket, hiszen már mindenki ismeri a lehetőségeket, de azért felsorolok párat. Személy igazolvány, lakcímkártya, útlevél, TAJ kártya, vezetői engedély, gépjármű okmányok, anyakönyvi ügyek, egyéni vállalkozásokkal kapcsolatos ügyek, szociális támogatás, család támogatás tényleg csak pár témakör, amiben segítségünkre lehet a kormányablak, ahol a mai naptól várják az ügyfeleket. A hivatal akadálymentesített, légkondicionált, baba-mama szobával és játszósarokkal ellátott, valamint kialakításra került egy „bizalmas tárgyaló” is, amit szükség esetén bárki igénybe vehet. Érdekesség, ami a soproni kormányablakot talán egyedivé is teszi, az ügyféltérben elhelyezett utastájékoztató monitor, ami folyamatos frissítéssel közli a vasút menetrendi információit. Itt rögtön hozzá is tenném, hogy a GYSEV Zrt. jelenleg is folyamatban lévő „Szolgáltató-ház” projekt kivitelezésének befejezése után, a kormányablak közvetlenül az utascsarnokon keresztül is elérhető lesz. Az sem utolsó szempont, hogy autóbusszal is könnyen elérhető , hiszen több helyi autóbuszjárat is érinti a vasútállomást. Ez az új kormányablak projekt a GYSEV Zrt., a Miniszterelnökség és a Kormányhivatalok együttműködésével valósult meg városunkban, ami valljuk be remek helyszínen van és elnézve a nyitva tartást tényleg a közösségi érdekeket szolgálja.

A hivatalos megnyitón először Széles Sándor kormánybiztos köszöntötte a megjelenteket, majd beszédében kiemelte, hogy országszerte 26 új kormányablak került kialakításra, ezek egyike a soproni, ahol a cél az volt, hogy az állampolgároknak a legegyszerűbb ügyintézés legyen biztosítva és így a legtöbb közigazgatási ügyet egy helyen tudják intézni.

Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője kiemelte a helyszín fontosságát is, hiszen egy könnyen elérhető helyen köszönthetik az ügyintézők ezentúl az idelátogatókat. Itt a vasút és az autóbusz-közlekedés által könnyen elérhető az ügyintézési pont, ezáltal a választókerület minden állampolgára kényelmesen, akár utazás előtt vagy után is eltudja intézni a hivatalos ügyeit.

Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere is üdvözölte az új kormányablak kialakítását és beszédében elmondta, hogy a város és a soproni polgárok egy újabb lehetőséggel gazdagodtak. Egyszerűsödik és zökkenőmentessé válik az ügyintézés ebben a korszerű és minőségi körülményekkel ellátott hivatalban. Kiemelte az akadálymentesítés fontosságát és a család-barát ügyintézési koncepciót, ami által kivétel nélkül, mindenki számára elérhetővé vált az ügyintézés.

A KORMÁNYABLAK NYITVA TARTÁSA:

Hétfő : 07.00 – 17.00 óra között.
Kedd : 08.00 – 19.00 óra között.
Szerda : 08.00 – 19.00 óra között.
Csütörtök : 08.00 -18.00 óra között.
Péntek : 08.00 – 19.00 óra között.

A KORMÁNYABLAKRÓL AZ ELŐZŐ CIKK ITT ELÉRHETŐ! KATT! 

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

2 Comments

  1. Pingback:Ilyen lesz a soproni vasútállomás! | IkvaHír

  2. Pingback:2015 a vasútállomás-felújítások éve | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .