Menü Bezárás

Burgermeister 5. – A Melan’Goo streetfood

Eheti epizódunkban egy vadonatúj helyre látogattunk el, név szerint a Melan’Goo gyorskajáldába, a Füredi sétány és a Torna utca sarkán. Megmondom őszintén, mikor először találkoztam a hely nevével (Instagramon), azt hittem, valami nemzetközi gyorsétteremlánc helyi kirendeltségéről van szó, de mint kiderült, ez egy magyar szabadalom és egy magyar név: „MElegétel, LÁNgosban, ami GO, elvihető, és fogyasztható”.

A helyen többféle lángostészta alapú termék kapható, a különlegességük viszont az, hogy olaj helyett kemencében sülnek. Minden fogás kérhető teljes kiőrlésű kivitelben is. Én egy csülkös melangót ettem, kollégáim pedig egy baconos melangót, és egy melango burgert. A választék szinte kimeríthetetlen, desszertek is vannak, meg persze kávé is, a hűtő pedig tele van amerikai üdítőkkel, tehát minden kapható, ami egy munkába/iskolába igyekvő vagy onnan épp hazafelé tartó ember éhségét/szomjúságát csillapítani tudja.

Képről nem is tűnt olyan nagynak ez a tölcsér formájú cucc, de kézben tartva, és fogyasztás közben már annál inkább; az utolsó falatokat már körülbelül alig tudtam megenni, de azért sikerült. Ami abszolút pozitív volt, az a fogadtatás: kedves, barátságos személyzet, akik örömmel szolgálják ki a betérőket meg a videobloggereket is. 🙂

A hely Facebook-elérhetősége:

Ez is érdekelhet

3 Comments

  1. Pingback:Burgermeister 7. – Gyorsan kellett VALAMekI | IkvaHír

  2. Pingback:Ezen a héten elmarad a Burgermesiter, ugyanis születésnapot ünnepeltünk | IkvaHír

  3. Pingback:Gyorskaja és a költészet ;) | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .