Menü Bezárás

Nem éri el a Csengery utcai körforgalmat a Kőszegi úti kerékpárút

A Kőszegi úti aluljáró átadásának közeledtével sok kerékpárral (is) közlekedőt érdekelhet a kérdés, hogy az aluljáró főpályája mellett létrehozott gyalog- és kerékpárútnak lesz-e folytatása a Csengery úti körforgalomig (ahol már kiépült kerékpárútba kapcsolódhatna). Ahogy már megírtuk, a terven fel volt tűntetve a folytatás, sőt Lacee kérdésére is azt válaszolta a helyszínen az egyik építőipari munkás, hogy a kérdéses szakasz el fog készülni.

Ezzel kapcsolatban kérdést intéztünk a GYSEV Zrt.-hez, melyre Kövesdi Szilárd vezérigazgató úrtól válaszként az alábbi tájékoztatást kaptuk:

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kezdeményezésére a Kormány döntése értelmében a vasúti fejlesztések projektünk részévé vált a Kőszegi úti aluljáró kialakítása, azonban a GYSEV Zrt. beruházásában megvalósuló kivitelezésnek — a vonatkozó tervek alapján — nem volt része az aluljáró és a Csengery utcai körforgalom közötti járdaszakasz átépítése, illetve gyalog- és kerékpárúttá történő továbbfejlesztése.
A Csengery utcai körforgalom és az új gyalogos-kerékpáros út kezdete közti szakaszon a régi forgalmi rend marad érvényben.

Ez is érdekelhet

5 Comments

  1. sopronii

    szégyen az egész aluljáró, rendesen kellet volna megcsinálni. így szét fog esni pár éven belül.

  2. szkaresz

    A döntnök urak nem járnak bringával. A Kőszegi úti körforgalomtól kifelé a vasúti hídig is csak egy csapás szolgál erre a célra.
    A felső oldalon sem:) http://goo.gl/maps/iTg9A A kiiktatott útrésztől felett elfelejtettek egy kerékpáros sávot létrehozni. Így főleg ha a Kőszegi út felől jössz, be kell menned a körforgalomba. Ahol ugyan elsőbbséged van, de a gödörből felfelé tépő autók ezt vagy megadják, vagy nem. A távlati gondolkodás hiánya az is, hogy a volt Postás pályánál rendes útszűkület van. Pedig ott igen meg fog nőni a forgalom akár egy körforgalomban is lehetne gondolkodni. A lényeg hogy örüljünk: a Tűztorony alatt immár átfér egy Porsche 911:)Üdv

  3. Pingback:1 nappal a VOLT előtt: Nem lehet szabályosan a városba kerekezni | IkvaHír

  4. Pingback:Tükröt kaptunk lájf! ná náá náá náá ná | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .