Browse By

Tag Archiv von koncert címke archívuma

Helyi zenekarok lépnek fel a helyi rádió fesztiválján

Egy év kihagyás után ismét önálló open air koncertekkel jelentkezik a felsőpulyai járás szabad, nyitott közösségi rádiója, a Radio OP. A színpadon ezúttal is a térség feltörekvő és már befutott zenekarai kapnak lehetőség A Radio OP Open Air idén ötödik alkalommal lesz megrendezve, ezúttal több

No Thumbnail

Jótékonysági koncert menekültek számára

Let love live – Ezzel a mottóval tartottak jótékonysági koncertet múlt pénteken, azaz január 29-én Szabadbárándon (Großwarasdorf), a KUGA interkulturális központban. A koncert, és a rendezvény teljes bevételét a Felsőpulyai járásba települt menekültek számára gyűjtötték össze. A rendezvényen a BRGOP, azaz a felsőpulyai Liszt Ferenc

No Thumbnail

Végre átadják a Várkerületet

Szinte alig hiszem el, de ez az alkalom is elérkezett, a Várkerület-felújítás I. ütemének befejezése alkalmából ünnepséget tartanak egy nappal a Hűség napja előtt, azaz December 13-án Vasárnap. Koncertek, séta, meg minden egyéb lesz, de beszéljen helyettem az alábbi plakát:

Ismét Radio OP Open Air

A Felsőpulyai járás, és ezzel a térség egyetlen többnyelvű, reklámmentes, és nyitott rádiója ismét OPEN AIR koncertekkel jelentkezik, ezalkalommal Lékán (Lockenhaus), a strandon. A fellépők között megtalálható a szabadbárándi (Großwarasdorf) eredetű Turbokrowodn, akik Črni oči című dalukkal 2. helyet értek el az idei SongChallenge tehetségkutatón,

No Thumbnail

Sopron zenél(t)

A Búgócsiga Akusztik Garden és a Hangár Music Garden koprodukciójában került megrendezésre koncertsorozat a Fő téren. Ikvahír stábjának kellemes időtöltést szereztek a fellépők. Jó volt látni, hogy ilyen sokan kimozdultak és a friss levegőn, feltörekvő, helyi együttesek kíséretében töltötték estéjüket. A képre, vagy ide kattintva

No Thumbnail

Széchenyi Vágta: fesztivált akartak, nem sikerült

Szanaszét hirdetve a város, még LLZS kollégám is írt cikket, hogy ismételten megrendezésre kerül a Széchenyi Vágta, méghozzá ezalkalommal a Lővér Kempingben. A pár hete még a VOLT-nak helyet adó, egykor szebb napokat látott kemping egyébként -szerintem- ideális rendezvényhelyszín, kerékpárral, busszal, és gépjárművel is könnyen