Menü Bezárás

Sopron legendás szórakozóhelyei voltak / Egy kis DISCO múlt

Dj.Szatya, Dj.Joko,Dj. Karakai …  persze a teljesség igénye nélkül.   Sopronban mára már legendás nevek, pedig nem is olyan rég még aktív résztvevői voltak a város fiataljainak éjszakába nyúló szórakoztatásának. A 80-as évek végén illetve a 90-es évek elején, mondhatni az akkor újdonságnak számító „Video Discos” korszakban, bizony ők voltak azok, akik elhozták az új zenéket és klipeket a fiatalok számára, és akik garantálták a jó szórakozást.  Persze akkoriban is megvolt, hogy melyik társaság melyik szórakozóhelyre jár, melyik a törzshelye, de szerintem nem tévedek, ha azt mondom, akkoriban minden fiatal megfordult azért mindegyik intézményben. Kíváncsi voltam, vajon mi lett azokkal a helyekkel, épületekkel, ahol akkoriban a hétvégéken, a zene és a buli volt a legfontosabb.

A „LOKO”

Teljesen elhanyagolt lett mára az épület. A bejárat is gipszkartonnal van lezárva, pedig talán jobb sorsa érdemes ez az épület.

LŐVÉR DISCO

Felújítva, átalakítva.Ahogy régen, most is teniszcentrumként üzemel, illetve egy kerékpár szakkereskedésnek is otthont ad az épület.

ARÉNA

Itt is hatalmas lett a változás. Valaha itt volt a népszerű ARÉNA DISCO.

SPORTCENTRUM

Azokban az években több próbálkozás is volt, illetve kisebb-nagyobb kihagyásokkal működött itt disco.  A sportcentrum homlokzatán még mindig ott látható a múltat idéző tábla! Pedig milyen régen volt …

ERZSÉBET DISCO

Ez volt akkoriban az Erzsébet Üzletház. Az emeleten pedig volt egy pizzéria és ott volt hétvégéken a disco.

DANCING CAFE ÉS ROCK LINE

Ez már egy kicsit későbbi időszak volt. A Dancing bejárata ezen a fronton volt, míg a a Rock Line bejárata a régi épületrendszernek köszönhetően a Selmeczi utca felől volt.

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

8 Comments

  1. M.Zsolt

    És hol a régi ELZET,a MAGAS és a többi DISCO története??? Hiszen volt még pár disco Sopronban!!!!!!

  2. Bozza Anita

    Nekem még megvannak ezekből a discokból a belépőjegyek fenn vannak a képeim között.Hiányzik még az Egyetemi KISZ-ház ott is volt minden csütörtökön disco meg a micsoda bulik a Lisztben.

  3. Flóri

    Sziasztok!

    Bocs, nem olvastam végig, lehet, hogy említette valaki. De DJ. Joko-val minden szombaton – de lehet, hogy máskor is – tudtok találkozni. Aktív Legenda! A nem is olyan rég, az tegnap volt! 😉
    BUÉK!

  4. laki betyár

    A felsoroltak között van szívemhez közelálló ember. Imádtam amit csinált és ahogyan csinálta. Csak az ő bulijain éreztem jól magam! Soha el nem feledem!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .