Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. január 22-én 10 órakor arról, hogy Sopronban a vasútállomáson, egy kavicsot szállító vagonban, a ponyva alatt mozgásra lettek figyelmesek.…
Az influenzafigyelő szolgálat megyei adatai, valamint a lázzal járó, légúti betegségek megnövekedett száma miatt 2019. január 24. napjától a részleges látogatási tilalom kiterjesztésre került és…
Szombaton Magyarország számos településéhez hasonlóan Sopronban is tüntetés volt a kormány politikája, valamint a rabszolgatörvény ellen. Együtt tüntetett a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, a…
Életének 75. évében elhunyt Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, a Rádió 1 és a TV2 csoport tulajdonosa, a Lapcom egykori tulajdonosa, korábbi…
Minden nap nehezen indul, de egy rakéta/kőműves actimel/kézigránát elég erőt biztosít egyesek számára, hogy teljesíteni tudjanak. Legalábbis az egymillió alkoholista országában biztosan.
December 3-án, hétfőn Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 17 órától közmeghallgatást tart a Városháza (Fő tér 1.) nagy üléstermében, amelyen a helyi lakosság és a helyben érdekelt…
Ma délelőtt bejelentették a 27. Telekom VOLT Fesztivál első fellépőit. A négynapos rendezvény 2019-ben június 26-tól 29-ig tart. A nyitónapon a nagyszínpad a rockereké: a…
„Egy lábasnyi szeretet!” mottóval hirdetett jótékonysági gyűjtést a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. az idei Márton napon. Szent Márton ünnepén (aki a felebaráti szeretet megtestesítője)…
Az Iron Maiden, a Depeche Mode, a Limp Bizkit és további majd’ 500 program mintegy 152.000 látogatót vonzott Magyarország egyik legnagyobb turisztikai attrakciójára, a Telekom…
A 2008-as Amerikában kirobbanó ingatlanpiaci válság fokozatosan gyűrűzött be Európába – ezáltal hazánkba. Bár azóta mintegy 10 év telt el és az utóbbi időszakban a…