A hétvégén Borsmonostor felé jártam. A település egészen a határ mellett fekszik, a túloldalon párszáz méter után Ólmod község terül el. Évtizedeken át elszigetelten létezett…
Mint ahogy arról a Kisalföld beszámolt, szeptember végén átadták az újonnan létesült fertőendrédi kerékpárutat. Nem sokkal ezután ki is próbáltuk, most röviden összefoglaljuk a tapasztaltakat.…
2012. december 8-án végleg bezár a Sopronkeresztúr-Felsőpulya-Felsőlászló (Deutschkreutz-Oberpullendorf-Oberloisdorf) vasútvonal. A Facebookon már indult is egy csoport a vonalszakasz megmentésére, és a legtöbben a GYSEV-et tartják…
Már csak pár óra, és itt van Mindenszentek, illetve Halottak napja. A város temetői kvázi elszórtan helyezkednek el, a Balfi utcában az Evangélikus temető, a…
Két éve próbaként szereltek fel plusz prizmákat a közutak melletti oszlopokra Burgenlandban. Az eredmény: egyértelműen kevesebb vadbaleset – írja a Burgenland.ORF.at . A Statisztikák szerint…
Sopron városából rengeteg úton lehet kijutni, ahogy a városba bejutni is. Régebben a helyi taxitársaságok azzal kampányoltak, hogy „a Sopron tábláig x és xFt (olcsó)”.…
A Kőszegi úti aluljáró átadásának közeledtével sok kerékpárral (is) közlekedőt érdekelhet a kérdés, hogy az aluljáró főpályája mellett létrehozott gyalog- és kerékpárútnak lesz-e folytatása a…
Szeptember 27-én átadják a forgalomnak a vadonatúj Kőszegi úti aluljárót. Mint azt már megírtuk, a tervrajzot is közzétette a GYSEV, valamint a Facebookra került fel…
Közzétette a GYSEV a Kőszegi úti aluljáró átnézeti tervét a KiMitTud portál felületén keresztül. A terv az attachment.pdf felirat alatti Letöltés linkre kattintva tölthető le,…
…pedig már elmúlt a hétvége 🙂 Viccet félre téve, fogalmam sincs, hogy annak idején, 5+ éve kik helyezték ki ezeket az eligazító táblákat. A cél…