Együttműködési megállapodást írt alá a GYSEV Zrt., és az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Egységes, regionális közlekedési rendszer kialakítása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet…
Magyarországon vezető halálok a hirtelen szívhalál, melynek hátterében a kamrafibrilláció, a szívizomzat kaotikus elektromos tevékenysége áll. Keringésmegállás a legtöbb esetben a szívbetegeknél fordul elő, ugyanakkor…
Tizenöt darab vadonatúj motorvonat és kilenc darab mozdony érkezhet 2016-ig a GYSEV magyar és osztrák vasútvonalaira egyaránt. December 6-án adták át Sopronban az első GYSEV Flirt…
A GYSEV CARGO Zrt. az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében sikerrel pályázott a konténertermináljának továbbfejlesztésére. A mindösszesen 1 294 millió Ft értékű projekt célja…
Január 1-től új díjszabás került bevezetésre az ÖBB -nél, illetve úgy általában az egész osztrák közösségi közlekedésben. Ennek sajnos több kedvezmény is kárát látja, mint…
Még béta verzióban, de elérhető a MÁV Vonatinfo térképén a GYSEV gördülőállománya is. (Vagyis az éppen utasokat szállító vonatok.) Így mostantól a zöld-sárga vasúttársaság késéseit…
Sopronban az idei évben is az Alternatívák Alapítvány szervezi a Karácsonyi ételosztást, amelynek keretében a hideg, téli időszakban, decembertől februárig hetente egyszer kapnak melegételt a…
Nagyszabású ünnepség keretében mutatták be december 6.-án, Mikulás napján a GYSEV első vadiúj Stadler Flirt motorvonatát. Nem csak a vasutasok öröme nagy, hiszen ezzel a…
1600. december 6. Még mindig tart a szüret, folyamatos a hóesés és nagy a fagy. 1895. december 6. Megindul a termelés a márciusban alapított Első…
Nem is olyan régen számoltunk be az első GySEV-es Stadler Flirt megérkezéséről. Ma délután megérkezett a második is. Aki közelebbről is meg akarja csodálni, még…