Browse By

Tag Archiv von Deutschkreutz címke archívuma

Fejlesztenék az utaskomfortot a vasúton

Közép-Burgenland egyetlen rendeltetésszerűen működő vasútállomása, Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) jelentős teherforgalmat is bonyolít, mely azonban az utasok kényelmét zavarja. Az állomás utasforgalmi részének felújítása tervben van, a rakodás pedig szintén elkerülhet az utazóközönség szeme elől. Eközben Észak-Burgenlandban egy tervezett deltavágány miatt tiltakoznak.

Alsópéterfa vasút nélkül

Kicsivel kevesebb, mint 4 évvel a Sopronkeresztúr-Sopronnyék/Harácsony (Deutschkreutz-Neckenmarkt/Horitschon) vasútvonal személy- és teherforgalmának leállítása után így néz ki Alsópéterfa megállóhely. A vasútvonalat a Sonnenland Draisinentour Gmbh. vásárolta meg, a hajtányozás azonban csak Sopronnyék/Harácsony és Felsőpulya állomások között folyik, ahogy folyt korábban is. A vasútvonal többi része

Megjöttek a lécskálók

Nagyjából véget ért a szüret térségünkben, de persze ez nem jelenti azt, hogy ne maradtak volna fent szőlőfürtök a tőkéken. A madárriasztók már ki vannak iktatva, így hát meg is érkeztek a seregélyek, akik ezen a tegnap készült felvételen október 23., illetve vasárnap szellemére fittyet

Kerékpár- és mezőgazdasági utakat újítottak fel

Több környékbeli kerékpárutat, és mezőgazdasági utat is felújítottak a közelmúltban a Felsőpulyai, a Nagymartoni, és a Kismartoni járásokban. A Nagymartoni, és a Kismartoni járásokban több güterweg (B31, B311, EV13) is új aszfaltburkolatot kapott, amire azért volt szükség, mert a szélerőművek építési munkálatai során a régi

Tudta? Van egy kút…

Ez a kút egészen közel található. Mondhatnánk, hogy “a szomszédban”, de nem szeretem ezt a kifejezést használni, mondjuk, hogy a térségben.  Ha már Augusztus 20-a, Magyarország nemzeti ünnepe van, hozok egy ilyen érdekes helyszínt. Az egyik közeli erdőben, Burgenlandban, a Felsőpulyai járásban lehet megtalálni az

125 éves a Sopronkeresztúri Önkéntes Tűzoltóság

2016.05.15-én Tűzoltónapot tartottak Sopronkeresztúron. Az alkalom nem volt más, mint az önkéntes tűzoltó egyesület fennállásának 125. évfordulója. A jeles esemény alkalmából a tűzoltóság megkapta legújabb járművét: egy csapatszállító kocsit. A környező osztrák települések tűzoltói is képviseltették magukat, valamint érkeztek önkéntes tűzoltók a németországi Wetter-ből, illetve

A Soproni parkerdő tavasszal

Tegnap, azaz április 19-én egy kőkemény túrát csináltam a Soproni-hegységben. Magam sem gondoltam, hogy ennyit fogok gyalogolni, de végül is így jött ki. A Lővér szállótól indultam, fel a Dalos-hegy feléig, aztán el a Pedagógus-forrás felé, majd a régi zöld úton, aztán Ferenc-forrás, Muck, Kaltes

No Thumbnail

Eső esett a vonaton

A mai nap 19:40-kor Wien Meidlingból, Deutschkreutzba induló vonaton egyszer csak hirtelen elkezdett “csepegni az eső”. Az ÖBB motorvonat biciklitároló részében két helyről, felváltva hullott alá cseppek formájában az égi áldás. Az ember azt gondolná, ilyesmi csak a Magyar Államvasutaknál fordulhatna elő, de most ismét

No Thumbnail

Gyalogos aluljáró felújítás vágányzárral

A nyári időszakban teljes egészében felújítja a Jereván lakótelepi gyalogos aluljárót a GYSEV Zrt. A vasúttársaság szakemberei, valamint a cég által megbízott vállalkozó pénteken éjfélkor kezdik meg a munkálatokat. A felújításra azért van szükség, mert az aluljáró szigetelésének leromlott az állapota. A munkálatok során a

No Thumbnail

Raklaptolvajokat fogtak Sopronkeresztúron

Egy 18 és egy 19 éves fiatal mászott be szerda éjjel egy mezőgazdasággal foglalkozó telephelyre Sopronkeresztúron (Deutschkreutz). 10db raklappal távoztak, ezzel mintegy 250€-s kárt okozva. A rendőrség a fiatalokat elfogta, és előállította, az eltulajdonított raklapok pedig visszakerültek jogos tulajdonosához. Az elkövetők szabadlábon védekezhetnek. Regionews.at