Menü Bezárás

3 éves cukorbeteg kislány terápiás kutyáját mérgezték meg

A 3 éves Annalena cukorbeteg, ezért terápiás kutyát képeztek ki neki, ami képes jelezni túl alacsony, vagy túl magas vércukorszint esetén. A svájci fehér juhászkutya nagyon hozzánőtt a kislányhoz, szinte elválaszthatatlan társak lettek, kezelései során a kórházban is meglátogathatta gazdáját.

Fiona (a kutya) terápiás kutyává való kiképzése 10.000€-s nagyságrendű összegbe került, melyre a család támogatást nem kapott, azt saját pénzből kellett fedezi. A képzés mintegy másfél évet vett igénybe.

A 21 hónapos kutyát azonban sajnos nemrég szívtelenül, brutálisan megmérgezték, és elpusztult. Az eset idején a család nem volt otthon, a kutyát felsőpéterfai (Oberpetersdorf) otthonuk bekerített kertjében mérgezték meg, patkányméregbe forgatott húst dobtak be a telekre. Mikor hazaértek, látták, hogy a kutya többször hányt. Azonnal állatorvost hívtak, aki infúziót adott neki, és ultrahangos vizsgálatnak akarta alávetni, segíteni azonban már nem tudott rajta, mint kiderült, kimúlását belső vérzés okozta. „Remélem, a rendőrök elkapják ezt az embert” – nyilatkozta az édesanya az ÖSTERREICH című napilapnak.

(kiemelt kép forrása: ÖSTERREICH)

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. djlacee

    Az édesanya nyitott egy számlát, ahova felajánlásokat lehet küldeni
    IBAN: AT 0833 014000 3221 3613.
    BIC: RLBBAT2E014.
    Kommentár: „Fiona”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .