Menü Bezárás

Rövid hírek| 2014. 9. hét

Pár apró hír, esemény a 2014-es év februárjának utolsó hetéről:

Érdekesség a Erdburger dűlőről:

Egy forrás tör felszínre, és csurog le a kocsiúton. Érdemes a felvételt HD-re, és teljes kijelzőre állítani. 1912-ben egy német  forráskutató több földalatti forrást is talált a Virágvölgyben.  Amiből, úgy látszik egy-egy a földfelszínre is eljut.

Folyik a lejtőn lefele…

 

Déli pu. mozdonyfordító

Mint korábban megírtuk, kiásták az egykori  Déli Pályaudvar fordítókorongját. Most kezdték folytatni a munkálatokat, remélhetőleg valahogyan hasznosítani fogják  a betonvályút, és nem rombolják le teljesen.



Pórul járt a Peugeot egy idióta korlát miatt

Az interspari trafik bódéját építése után egy baromi lehetetlen korláttal vették körbe.  Teljesen feleslegesen, záróvonal eddig is volt ott.

A piros épület előtti parkolóban áll a szerencsétlenül járt Partner.

A Peugeot kihajtáskor túl közel ment – az útra jócskán rálógó – korláthoz, így egy pillanat alatt berobbant az oldalsó üvege.

Még mindig tart az aluljáró felújítása

Frankenburg úti aluljáró felújítása, 2014.02.25.

Huszadszor is jogsi nélkül – by Gery

Valószínűleg sose tanul a hibájából az a 73 éves férfi, akit kedden huszadszor csípte fülön jogosítvány nélküli vezetés miatt a burgenlandi rendőrség. Az egyenruhások Nezsidernél intették le ellenőrzésre a férfit és a lányát, amely során kiderült, hogy a vezető sose rendelkezett jogosítvánnyal, de a fentiek alapján rendszeresen vezetett… A büntetések elérik a 2.180 Euro értéket. Ráadásnak a férfi lányát is megbírságolták, mivel lejárt az autója műszaki vizsgája.
Forrás: ORF Burgenland

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .