Ha már VOLT nincs, legalább lett Wolt. Haha, remek szóvicc volt, köszönjük. Mondjuk valami hasonló volt a plakátjukon is: Van Wolt? Lesz!
Mivel a rendezvény ez alkalommal is a (nem kormányközeli) nyilvánosság kizárása mellett történt, ezért csak az épület külsejéről tudunk fotót publikálni. Azért örülünk, hogy annak…
Ismét egy újdonságról tudunk beszámolni Sopronban. Nem is tudom, volt-e egyáltalán valaha kimondott fánkozó a városban, nemsokára viszont nyílik egy, nem is akármilyen.
Bár Gyurcsány Ferenc 2009 óta nem miniszterelnöke Magyarországnak, a kormánypropaganda Soros Győrgy és minden létező kisebbség és etnikai csoport mellett őt állítja be úgy, mintha…
Közel 10 év után végre kimondhatjuk: ismét élet költözik a Fenyő Áruházba Sopronban. 2011 végén megjelent cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy akkor teljesen kiürült az áruház,…
Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik…
Magyarország negyedik, saját hálózattal rendelkező mobilszolgáltatója, a DIGI Mobil a nehézségek ellenére egyre inkább terjeszkedik, legutóbb is több, mint 50 új településen vált elérhető a…
Januárban mi is megírtuk, hogy Burger King gyorsétterem nyílik Sopronban. Akkor már ki is derült, hol fog megvalósulni az étterem: az AlphaPark bevásárlóközpont mellett, közvetlenül…
Nagyon ravaszok voltak, akik ezeket az üregeket megásták. Felháborító!
A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron első számú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint…