Menü Bezárás

Így írok én pályázat

Pontosan 30 éve neveztem én is erre a pályázatra, amit azóta is egy remek lehetőségnek tartok a gyermekek számára. Bizony, nem ma volt és mégis szép emlék.  Amikor anno, Fekete Katalin tanárnőmmel összeállítottuk az anyagomat és beküldtük – ami ha jól emlékszem, akkor 3 versből állt – kíváncsian vártam az eredményhirdetést. Akkoriban a Deák téren volt az úttörőház, ahol ünnepélyes keretek közt volt egy kis műsor és maga a díjazás. Nem nyertem, de nem voltam elkeseredett, hiszen már az élmény volt, hogy részt vehettem egy ilyen rendezvényen iskolánkat képviselve, no és persze jól esett az is, hogy azért felolvasásra kerültek a verseim és tapssal jutalmazták a helyszínen. Szép emlékek, de ennyit a múltról, térjünk vissza a jelenbe!

Így írok én pályázat, immár 37. alkalommal!

Idén is indulhatnak a gyerekek, az  ÍGY ÍROK ÉN elnevezésű irodalmi pályázaton, amit a Pro Kultúra szervezésében bonyolítanak le városunkban. Sopron és környéke 10-14 éves diákjainak verseit, meséit, mondáit, elbeszéléseit, riportjait és esszéit várják a szervezők, 2014. február 14.-ig.

A formai követelmények az alábbiak:

A pályázat, beadvány mérete: A/4-es papíron. A pályaműveken tüntessék fel a tanuló nevét, értesítési címét, telefonszámát, e-mail címét, illetve az iskolájának nevét és az osztályát.

„ÍGY ÍROK ÉN PÁLYÁZAT”

Beküldési cím: Liszt-központ (9400 Sopron, Liszt F. u. 1.)

Beküldési határidő: 2014. február 14., péntek

Eredményhirdetés és díjkiosztás: 2014. március 19., szerda

További információ: Martos Virág – 99/517-514  mv@prokultura.hu

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .