Menü Bezárás

Lőveri Esték címmel programsorozat a Szent Margit templomban

 Lőveri Esték címmel szakrális, kulturális és közösségi programokat kínál az új, soproni ÁrpádháziSzent Margit Templom.

Első rendezvényükön, 2015. március 29-én 19 órakor

az Európa-hírű WESPAVONÓSNÉGYES-t látják vendégül. A Virágvasárnap esti jótékonysági koncertmár a nagyhétlelkiségére készíti fel a résztvevőket,amelyen Joseph Haydn: A Megváltó utolsó hét szava a keresztfánc. műve hangzik fel.

A Hét utolsó szó: a haldokló Jézus utolsó szavai, melyeket az evangéliumok őriztek meg. Haydn e kompozíciója aktív meditálásra, gondolkodásra késztet. Természete szerint hangversenyzene – az volt már a maga korában is, méghozzá nagysikerű darab, többféle műfaji változatban: zenekari műként, vonósnégyesként, oratóriumként egyaránt. Haydn:A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című alkotása egy bibliai tárgyú kompozíció. Természetesen nem egyszerű hallgatnivaló, hanem aktív kapcsolatot teremtő diszkurzív mű.

Az egyes tételek között, Jézus utolsó szavain Bognár István atya, a templom plébánosa elmélkedik.
Haydn hallhatatlan művét, a 2005-ben alapított WESPA VONÓSNÉGYEStolmácsolja. Tagjai London, Brüsszel, Bécs és Budapest zeneakadémiáin végezték tanulmányaikat, de mindannyian erősen kötődnek a vonósnégyes műfaj szülőföldjéhez, a Nyugat-Pannon (West-Pannon) Régióhoz; ezért választották a WESPA kvartett nevet. Az együttes ebben a régióban él, rendszeresen koncertezik,- itt már jelentős rajongó táboruk van, – de folyamatos sikerrel vendégszerepelnek Ausztriában, Németországban, Svájcban és Olaszországban is.

Az együttes tagjai Wolfgang Göllner (I. hegedű), Árvayné Nezvald Anett (II. hegedű), Kóczán Péter (brácsa), Vámos Marcell (gordonka)

A mintegy egy órás jótékonysági koncert bevétele az új templom további külső és belső fejlesztésére kerül.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .