Menü Bezárás

Megnyílt az új gyógyszertár a Mátyás király utcában / videó

Sopron, 2014. április 18.

A Mátyás király utcában átadták a megújult Állomás Gyógyszertárt, ami ezentúl a BENU hálózat tagjaként várja a lakosokat. Az átalakítás után a nagy múltú patika modern külsőt és belsőt kapott, szinte egyik napról a másikra fiatalodott meg. A szabadpolcos elrendezésnek köszönhetően a betérők megnézhetik, kézbe vehetik a gyógyhatású készítményeket, a táplálék kiegészítőket, a szépség- és bőrápolási cikkeket így lehetőség van arra, hogy a sor feltartása nélkül válogathassanak. A könnyen áttekinthető polcrendszer kialakításánál, külön figyelmet fordítottak arra, hogy a termékek kategóriánként kerüljenek kihelyezésre, így igazán vásárlóbarát gyógyszertárba térhetünk be.

Az avatóünnepségen beszédet mondott Abdai Géza alpolgármester, aki elmondta, hogy a fejlődés elengedhetetlen kelléke a modernizáció és örömét fejezte ki, hogy ennek egyik jeleként, egy megújult és korszerű gyógyszertárral lett gazdagabb városunk.

Abdai Géza alpolgármester köszöntője

Dr. Zlinszky János, a hazai BENU Gyógyszertár Hálózatot összegfogó PHARMANOVA ZRT. igazgatósági tagja ünnepi beszédében elmondta – A mai megnyitó eseménnyel adtuk át a 48. megújult BENU Gyógyszertárat Magyarországon. A korszerű és modern szemlélet mellett nagy hangsúlyt fektetünk a betegekkel való közvetlen kapcsolat kialakítására és a személyes hangvételre is. Modernizált patikáinkban olyan, olyan környezetet alakítottunk ki, amely segíti a betegekkel való kommunikációt, tanácsadást.

 Abdai Géza, Dr. Horváth Csaba és Dr. Zlinszky János

Dr. Horváth Csaba gyógyszertárvezető üdvözölte a megjelenteket és megköszönte munkatársainak azt az áldozatos munkát,  ami elősegítette,  hogy  ilyen  gyorsan és gördülékenyen sikerült elérni a kitűzött célt,  a megújult Állomás Gyógyszertár megnyitását.

 A beszédeket a hivatalos avatóünnepség elengedhetetlen kelléke, a szalagátvágás követte.

Az avatás pillanata

A nyitónapon a BENU szakemberei egészségvédő programokkal, tanácsadással várták az érdeklődőket. A gyógyszerészek segítséget nyújtottak a dohányzásról való leszokásban, de személyre szabott fogyókúra tanácsadással is készültek, valamint vitamin-, folyadék-, és ásványi anyag bevitellel kapcsolatos tippeket is adtak a látogatóknak.

NYITVA TARTÁS: H.-K.-SZ.-CS.-P.-SZ.-V.: 8.00-20.00 óráig.

 Eszter és Ági lufikkal kedveskedett a járókelőknek

 

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .