Menü Bezárás

Páneurópai pitypangos – Képek a piknik parkból / videó

Ebben az esztendőben ünnepeljük a határáttörés 25. évfordulóját. Egész pontosan 2014 augusztus 19.-én. Bizony, megy az idő! Hihetetlen, hogy már 25 éve. Sok helyen olvashatunk az akkor történtekről, és senki nem vitatja, hogy ez mekkora jelentőséggel bírt, hiszen egészen Európa újraegyesüléséig vezetett. A Páneurópai Piknik emlékhely a mai napig nagyon látogatott, de talán a kerek évfordulók alkalmával mindig nagyobb tömegeket vonz. Persze nem csak az évforduló napján, hanem egész évben.

Magam is meglátogatom egy évben többször is az emlékhelyet és nem volt ez most sem máshogy. Nem is tudom igazán mit vártam, hiszen szinte „törzslátogató” vagyok. Azt hittem ebben az évben  valahogy  nagyobb odafigyelést kap a hely. Sajnos csalódnom kellett… Hogy miért is? Mert szinte mindenki megszólalt már az emlékévvel kapcsolatban, aki csak számít tudott, és rengeteg programot is szerveznek a jubileumi évfordulóval kapcsolatban. A park felett azonban  kicsit elsiklottak az érintettek. Szerintem, így tavasz közepén illúzióromboló az egyébként szépen kivitelezett és elrendezett park, amit elborít a pitypang és a gaz. Egy komolyabb fűnyírás bizony ráférne a területre. Részleges nyírás biztos hogy volt, hiszen elől, ahol a pihenőhely van kialakítva asztalokkal és padokkal, ennek a nyomait lehet látni, no de a park többi része elhanyagolt látványt nyújt. Tudom, sok egyéb gond és probléma vár megoldásra a városban is, de ha már emlékév, no meg programsorozatok szerte Európában, talán megoldható lenne az is, hogy méltóan emlékezhessenek az emberek az 1989-es eseményre és ne ilyen látvány fogadja őket.

( Programokról a cikk alján olvashatsz! )


A rét

 

Az emlékmű előtt

Az emlékmű közvetlen közelében

Ahol megpihenhet a látogató

Egy kis igazítás itt is elférne!

A körbenyírt kerékpártárolók

Vannak biztató jelek! Részleges fűnyírás rendben!

 

Jubileumi programsorozat

( forrás: www.paneuropaipiknik.hu )

Az osztrák-magyar határnyitás 25. évfordulója alkalmából az ország egész területén lesznek rendezvények, így Sopronban is. A kihirdetett eseményeken a fiatalokra fókuszálnak elsősorban.
A programsorozat tavaly decemberben kezdődött, „Az első szakadás a vasfüggönyön” című kiállítás megnyitásával Berlinben. 2014 januárjában indult a Közös siker című online kampány, amely magyar és angol nyelvű blog- és Facebook oldalon dolgozza fel a történteket. 89 After elnevezéssel műfaji megkötésektől mentes dalpályázatot hirdetnek, a nyertes dal végigkíséri az évforduló rendezvényeit. Április végén karikatúra kiállítást nyitnak a rendszerváltozásról, később dokumentumfilmet mutatnak be, majd plakátkampányt indítanak. Júniustól magyar és német nyelvű weboldal ad információkat a programokról. Június 16.-án több eseményen is megemlékeznek 1989-ról: a Hősök terén ünnepi megemlékezést és koncertet rendeznek, a Zeneakadémián pedig a visegrádi országok művészei lépnek fel. Augusztus 19-re, a páneurópai piknik évfordulójára Sopronban koncertekkel és színházi előadásokkal készülnek. Az osztrák-magyar határon kerékpárutat is átadnak. Júliusban a VOLT fesztiválon és augusztusban a Sziget-fesztiválon koncerteket és tematikus programokat rendeznek. Szeptemberben a Magyar Külügyi Intézetben konferenciát rendeznek a határnyitásról, ősszel pedig a berlini magyar nagykövetség felállítja a Terror Háza Múzeum előtt álló Vasfüggöny szobor másolatát. Az egész éven át tartó programsorozat decemberben gálaesttel zárul a temesvári operaházban.

Kukucs szomszéd! Nálatok van pitypang?

L.L.ZS.

 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .