Menü Bezárás

Sopron egyik legismertebb polgármesterére emlékezünk születésének évfordulóján

Lackner Kristóf 1571. november 19-én született Sopronban. A városbíró, jogtudós, ötvös és író születésének évfordulóján immár ötödik alkalommal rendezik meg a Lackner-ünnepséget. Sopron városa 2010-ben hagyományteremtő szándékkal rendezte meg első alkalommal a megemlékezést, melyet azóta is megtartanak. Évről-évre ünnepség keretein belül, babérkoszorúk és pálmaág elhelyezésével tisztelegnek városunk vezetői és polgárai Sopron egyik legillusztrisabb személyiségének munkássága előtt. Lackner Kristófot – aki a Soproni Tudós Társaság alapítója is volt – hatszor választották meg városunk polgármesterének, aki így összesen 11 évig töltötte be ezt a tisztséget és többször volt Sopron országgyűlési követe is.

A megemlékezést ezúttal is Sopron Város Önkormányzata szervezi, ahova sok szeretettel várnak mindenkit. November 19.-én szerdán 15 órakor a Lackner Kristóf utcai szobornál, méltató gondolatokat mond Barcza Attila önkormányzati képviselő, az Ifjúsági, turisztikai és sport bizottság elnöke.

Lackner Kristófról : Lackner Kristóf wikipédia

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .