Sajtótájékoztatót tartott Szalai László a DK soproni szervezetének elnöke. Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy a Demokratikus Koalíció elítéli a Fidesz szegényellenes politikáját, ezért több lépésben szorítaná vissza a szegénység arányát.
A sajtótájékoztatón többek közt elhangzott:
Az Orbán-kormány elkezdi a szociális támogatások leépítését: jövőre nem lesz rendszeres szociális segély, megszűnik a lakásfenntartási támogatás, szeptembertől pedig az óvodáztatási támogatás is.
Magyarország rohamosan halad a teljes elszegényedés felé. A visegrádi országokhoz képest, és az egész régióhoz képest is óriási a leszakadás.
A valóság szöges ellentétben áll a kormánypropagandával!
Magyarország soha nem teljesített ilyen rosszul!
A súlyos nélkülözők aránya háromszor akkora Magyarországon (26,8%), mint az Európai Unióban (9,6%).
Napjainkban a 7 évesnél fiatalabb gyerekek 42,4%-a szegénységben él Magyarországon!
Az Orbán-kormány Lázár János életfilozófiáját öltötte magára – „akinek nincs semmije, az annyit is ér” – és sokat dolgozott azért, hogy Európa nyomorgói legyünk.
A korrupt kormány háborút vív a szegényekkel, ahelyett, hogy a szegénység csökkentésével foglalkozna!
A Demokratikus Koalíció elítéli a Fidesz embertelen és szegényellenes politikáját, ezért több lépésben szorítaná vissza a szegénység arányát:
– növelnénk a munkanélküli segély folyósítási idejét a mostani 3 hónapról
– növelnénk a munkanélküli segély összegét
– növelnénk a családi pótlék összegét, mely 2008-óta nem emelkedett
L.L.ZS.