Browse By

fidesz címkével ellátott cikkek

Nem lesz új helyi rádió Sopronban

Nyertest hirdetett a médiatanács a 18 év után először újonnan pályáztatott FM 98,4 MHz-es soproni helyi rádiós frekvenciapályázaton. A nyertes az egyedüli pályázó Karc FM Média Kft. lett, mely minimális (legalább 2 óra) helyi tartalom mellett a budapesti programmal hálózatba kapcsolódva kezdi majd meg a

Az első polgármesterjelölt: Dr. Farkas Ciprián (FIDESZ-KDNP)

Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok, önkormányzati képviselő a FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje Sopronban, jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke múlt csütörtökön sajtótájékoztatón, melyre minket nem hívtak meg. Kósa Lajos az MTI szerint elmondta: Sopron fejlődése az elmúlt időszakban látványos volt, a város azonban

Sopronban is elindult Andy Vajna új rádiója

Retro Rádió. Mond ez valakinek valamit? Nyíregyházan szűk egy évtizede, Budapesten pár hónapja működött ezen a néven rádió, mely a 60-as, 70-es és 80-as évek retro slágereit játszotta. A Hold Rádiós és Reklám Kft. nyerte meg nemrégiben az egyetlen magyarországi országos rádiós frekvenciacsomag jogosultságát 7

Andy Vajna megyei napilapja

Ahogy arra mindenki számíthatott, a Lapcom Zrt. -t eddig üzemeltető Radio Bridge Media Holdings Limited és Andy Vajna hétfőn aláírták az adásvételi szerződést, amelynek keretében a Lapcom kiadványai, így a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld is a kormánybiztos Avalue Befektetési Korlátolt felelősségű társaságához került.

Vajnáé lehet a Lapcom – viszlát, Kisalföld

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos nemrég alapított Avalue Befektetési Kft. cége vásárolhatja meg a Kisalföldet, a Délmagyarországot és a Borsot is jegyző Lapcom Kiadó Zrt.-t – írja a Magyar Nemzet. A cég már előzetes szakhatósági hozzájárulást is kért a Médiatanácstól, hogy a tranzakció megvalósulhasson. A felvásárlással

Új bulvárnapilap indult Magyarországon

Ma jelent meg először Magyarország új kormányközeli tulajdonú bulvárlapja, a Ripost. Az online platformjukhoz híven már szenzációs riogatás található a címlapon, “Bármikor összeomolhat a telefon és a net Magyarországon!” címmel. Hát nem is tudom, a Népszabadságot biztosan nem fogja pótolni ez. A méreteit tekintve “nagyképernyős

No Thumbnail

Mi történik a nagyobbik soproni CBA-val?

Üresedő polcok, lézengő emberek, mi történik a nagyobbik soproni CBA-val, vagyis CBA Centtel a Sopron Plazában? Egyszer már volt itt CBA Prémium, aztán CBA Prímává nevezték át, majd hónapokig zárva volt, utána nyílt a Cent. Ami most üresedik…

No Thumbnail

Lejárató kampány indult Walter Dezső ellen

Mindenki megtalálja a postaládájában azt a kiadványt, ami a(z apróbetűs impresszum jellegű valami szerint) Soproni Fidelitas gondozásában jelent meg. A kiadvány arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy Walter majdnem egy évtizeddel ezelőtt még MSZP színekben indult a választáson, korábban pedig ugyebár MSZP-s színekben is irányította

Bemutatta önkormányzati képviselőjelöltjeit a Fidesz-KDNP Sopronban

  A Fidesz minden soproni egyéni választókerületben indít jelöltet. – jelentette be ma dr. Fodor Tamás polgármesterjelölt a soproni Hűségkútnál tartott sajtótájékoztatón. Dr. Fodor Tamás, aki Sopron jelenlegi polgármestere is, elmondta: – Az önkormányzati választásokon fontos döntés előtt állnak a soproniak, Sopron jövője és további