Menü Bezárás

Az új soproni buszos utastájékoztatásról

Már régóta tervezem, hogy írok egy összefoglalót a soproni helyi közösségi közlekedés új utastájékoztató rendszeréről, most erre is sor került. A rendszerről további infókat __ITT__ lehet találni, tavaly év végén kezdődött a kiépítése. A buszok fel lettek szerelve belül kijelzővel, amin látszik az aktuális járat, a következő megálló, átszállási lehetőség, és pontos idő, valamint a hangszórókból is hallható, hogy mi a megálló ahova éppen érünk, mi a következő megállóhely, és milyen járatokra van lehetőség átszállni. Ha egy busz beáll egy megállóba, külső hangszóróból elhangzik, hogy ez milyen járat, és hogy melyik végállomás felé megy.

A belső kijelzők különböző busztípusokon különböző helyekre kerültek, például az Ikarus 280-asokon a sofőrfülke hátulján van, a Credo -kon pedig a folyosó fölött, középen. Ami biztos, hogy akár szóló, akár csuklós, csak egyetlen kijelző került a buszokba, és ez nem biztos hogy mindenki által látható. A rendszert egy számítógép vezérli, mely a sofőrfülkében található. Automatikusan, GPS alapján kerül közlésre a megállóinformáció, viszont ez néhol hibádzik, (szerintem) valószínűleg rosszul van bejelölve a megálló helye a rendszerben, mert például a GYSEV Pályaudvar megállóhelyet túl korán mondja be, mindkét esetben. Még egy apróság, főleg körjáratoknál érdekes, hogy a busz ahogy beér a papírforma szerinti végállomásra, azonnal törli a kijelzőket (a külsőket is, mert összhangban van), és jópár másodperc kell, amíg újra kikerül az infó, tehát aki ott vár, egy darabig nem tudja, milyen busz is állt meg előtte.

Ami a hangot illeti, a bemondó egy férfi, megfelelően korrekt a hangja, bár az érthetőség nagyon buszfüggő. Valamelyik buszon ordít, valamelyiken alig hallani, és van olyan is, ahol teljesen le van halkítva, feltételezem, ez még a közeljövőben változni fog. Van olyan eset, amikor két megálló túl közel van egymáshoz, ilyenkor nincs ideje felsorolni az összes átszállást, hanem egyszer csak abbahagyja, és bemondja a megálló nevét. Észrevettem hogy időnként akad, gondolom ez is megoldódik majd. Pár hónapja még fennállt az a probléma, hogy csak ennyit lehetett hallani: „..ő megállóhely: *megállóneve*” vagy „..járat *végállomás* felé” tehát az eleje lemaradt, de ezt mostanra rendbe tették. Az év elején egyetlen darab buszon hallottam dallamot is, azóta nem, azért remélem, hogy lesz 🙂

Ami a buszmegállókat illeti, 10 helyen helyeztek el egyesek által csak „totemoszlopnak” nevezett monstrumot mely rendelkezik 2db hangszóróval, kijelzővel, menetrenddel, látható hogy épp hol jár a busz, és esetenként vonalhálózati térkép is van rajta. Az automatika a menetrend alapján írja, hogy hány perc múlva indul egy busz, és ha elindult, már az alapján, hogy épp hol jár, a menetrendnek megfelelő időt írja ki, és mondja be (tehát például a Lackner Kristóf utcában várakozva, ha elindul a Jerevánról egy 10Y járat, az első megállója után azt írja, hogy 2 perc múlva jön, mert menetrend szerint így van. Attól, hogy 4 percet vár mondjuk a Teleki Pál utcában, még mindig 2 percet fog írni, mert a menetrend így írja, tehát mondhatjuk, hogy ez csak félig valósidejű). A kijelző alatt kis LED sor jelzi, hogy épp melyik megállóban, vagy melyik két megálló között van a jármű. Ha beáll a megállóba egy busz, a totem bemondja, hogy „xy járat megérkezett”, bár volt olyan is, hogy egymás után háromszor elmondta, meg azért csinál érdekes dolgokat az okos oszlop, ma például csak a pontos időt jelezte, se járatok, se megállók, semmi…

Végül: kikerült 10db jegykiadó automata, amiken bankkártyával is lehet fizetni, és akár féléves bérletet is képes kiadni. Van rajtuk is vonalhálózati térkép, érdekes módon nem mindegyiken sikerül rázoomolni, pedig elvileg lehet, de gondolom ez szoftver probléma, és megoldódik hamarosan (vagy már meg is oldódott). Minden esetre vásárolni lehet benne, én is ilyenben vettem a novemberi bérletemet. Használatáról íme egy videó:

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=-sGVN3LvBNA]

Összegzésként: Az ötlet jó (mármint az utastájékoztatás) és sok helyen működik is már ilyen, a megvalósítás jó lesz, de még nincs kész, az fiksz. Erről az a nemrég kihelyezett matrica is árulkodik, mely most már minden totemoszlopon el van helyezve:

Ami viszont az én véleményem, hogy a soproni tömegközlekedésnek jelentős átalakuláson kellene átmennie, kezdve a vonalak átvariálásától a megállóhelyek átnevezésén át a táblák egyenesítéséig, de erről majd egyszer, egy másik cikkben.

Ez is érdekelhet

4 Comments

  1. Buszozó

    Ha már elindult a busz, akkor tudtommal a valós adatok alapján számolja a rendszer a várható érkezést. Annak nem sok értelme lenne, ha csak a menetrendet venné alapul, arra a papír alapú tájékoztatás is megfelelne! (Persze lehet, hogy csúszik az adatátvitel, és ezért nem érkezik időben infó.) A vonalhálózatra tényleg ráférne már egy ésszerűsítés (sajnos az ilyet nehezen szokta bevállalni a politika, mert a változásból mindig felzúdulás van, ezért inkább maradnak a nem optimális, de megszokott rendszernél), viszont a megállóneveket 2-3 éve aktualizálták, pontosították, melyik nem tetszik?

  2. LaCeE

    Megállónévből például (nem mind):
    Híd utca, Rákosi út -> Gagarin játszótér
    Rákosi út, Híd utca -> Ravazd utca
    Híd utca, Balfi út -> Balfi úti idősotthon
    Ógabona tér, Újteleki utca -> Ógabona tér

    ez csak néhány példa. Amikben házszám van, azok úgy amblock nem tetszenek, nekem egy házszám nem mond semmit, nem tudok viszonyítani hogy hol is lehet az. Vagy pl ahol egy áruház neve van, pl TESCO, ott fizet az áruház, hogy az ő nevüket viselje a megállóhely?

  3. Buszozó

    A Gagarin játszótér vagy a Balfi úti idősotthon melyik térképen van rajta? Mert az utastájékoztatásnak szerintem alapvetően a helyismerettel kevésbé rendelkezőket kell segítenie, a helyiek amúgy is tudják, hol áll meg a busz. A házszámos nevek ezért nekem sem tetszenek, és az áruházasok sem, bár az szerintem más eset, amikor semmi más nincs ott, tehát valószínűleg az áruház az oda utazók célja.

  4. Anonymous

    Igazatok van. A TESCO meg az egész 20-as járatot fizette, mivel a volánnal szerződésben ált. Aztán bontott és csökkentették a 20-ast (20K-ra)!
    Valamikor a „totemoszlop” azért ír csak időt mert akár a diszpécser, kitudja kapcsolni a táblát, tud szólni a hangszórókon keresztül (buszban,megállóban). Írni is tud a belső kijelzőre infókat. 🙂
    A „totemokon” lévő felkiáltójel jelenti azt hogy a busz a menetrend alapján mikor kellene érkeznie és hogy még nincs a járatban, (nem táblázott be)
    amikor nincs „!” akk. már a buszt érzékeli és a GPS adatok alapján „beszél és jelez”. Az autómatákról neis beszéljünk. :$ Folyton meghibásodnak, szoftver hiba, pénzcsatorna eltömődés stb….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .