Menü Bezárás

Menők lettek a városi Telekomos szekrények

Budapesten én már tavaly is láttam ilyeneket, de kiderült, hogy ott már 2014-ben is elkezdtek feltünedezni ezek. Annyi a lényeg, hogy az eddig ótvar szürke, esetenként szétgraffitizett, összematricázott, szétrugdalt telekommunikációs szekrényeket lefóliázzák, és egy, a Magyar Telekom jelenleg futó marketingkampányába tökéletesen beleillő szöveg, illetve szlogen kerül fel rájuk: „Ez a szekrény tud valami nagyon értékeset. Összeköt azokkal, akik fontosak neked”.

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt, egyrészt, az előbb említett „ótvar” jelzőt így már nem lehet ráaggatni ezekre a szekrényekre, mivel most már korrektül néznek ki. Másrészt pedig a tisztelt járóközönségnek is egyfajta információt nyújtanak arról, mi is a célja ezeknek a dobozoknak, és így már az átlag földi halandónak is tudható, hogy kinek a szerkentyűi vannak benne. Totál korrekt!

 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .