Menü Bezárás

Szeptember elején tartják A kultúrák ünnepét

Első ízben kerül megrendezésre 2016 szeptemberének elején a Felsőpulyai járásban „A kultúrák ünnepe”. Nem is egy programról van szó, hanem egy egész programsorozatról, mely három napon keresztül, három különböző helyszínen zajlik majd. Konkrétabban szeptember 2-án Doborjánban, szeptember 3-án Gyiróton, és szeptember 4-én Felsőpulyán.

A rendezvényen teret kapnak a járás, és egész Burgenland népcsoportjai, a németek, horvátok, magyarok, romák, és más népek egyaránt.

Szeptember 2-án, pénteken a nőké lesz a főszerep Doborjánban (Raiding), a Liszt-központban. A „Női művészet” címmel megrendezett programon fellép Timna Brauer, zsidó énekes, Ruža Nikolic-Lakatos, roma lovara-zenész, Clara Frühstück, zongoraművész, Lara Kusztrich, vonós virtuóz, valamint Bettina Herowitsch-Putz, tájnyelvi költő.

Forrás: BRGOP
Forrás: BRGOP

Másnap, szeptember 3-án, szombaton 10 órától „Világfutball”-ra kerül sor Gyiróton (Kroatisch Geresdorf), a futballpályán. Egy barátságos mérkőzés keretein belül focisták a Felsőpulyai járásból, valamint külföldről érkezők, illetve bevándorlók rúgják a labdát együtt. Ezen a napon lesz szintén Gyiróton „Woodstock a parkban” 12:30-tól, ahol tizenöt őrvidéki, és Nyugat-dunántúli tamburazenekar, valamint több ismert járásbeli banda ad elő, a legkülönfélébb stílusokban. Érkezik Harri Stojka, világklasszis gitáros, ott lesz a Bruji, akiket leginkább a krowodnrock legendáinak lehet nevezni, de fellépnek a tájnyelv hősei, azaz a Pepis Bagage, valamint a vidám punkokból álló Ramazuri zenekar, és a Turbokrowodn is, akik a fiatal „krowodnrocker” (burgenlandi horvát rockzene) generációt képviselik. (Ez egyébként a Žabljak 10 ljet Zelenjaki gyiróti programsorozat második napján lesz, az első napon, szeptember 2-án sztárvendég a horvát zenész, Gibonni)

festderkulturen_meinbezirk
Forrás: meinbezirk.at

A harmadik napon, azaz szeptember 4-én Felsőpulya (Oberpullendorf) lesz a középpontban. A Fő téren 11 órától Mulatság veszi kezdetét, ahol képviselteti magát minden népcsoport. Fellép a Stadtkapelle Oberpullendorf (Felsőpulyai Fuvarzenekar), Csörge & Boglya, az első burgenlandi magyar népzenei  együttes, a fülesi Graničari, a Kulturunion Bosna, a Sopronkeresztúri Néptáncegyüttes, a „Világzenekar” (klasszikus és rock, profi zenészek és diákok) a Snoir közreműködésével, valamint a Third Decade. Ugyan ezen a napon lehet részt venni egy nyomkeresésen, méghozzá a Felsőpulyai járás zsidó emlékhelyein. A buszos körutazás 9 órakor indul Felsőpulya Fő teréről, és nagyjából 13 órakor ér véget. A résztvevők ellátogatnak Kaboldra, Lakompakra, valamint Sopronkeresztúrra is. 17 órától pedig direkt A kultúrák ünnepére összeválogatott filmeket vetítenek a Felsőpulyai moziban.

A Felsőpulyai járás már hónapok óta készül a rendezvényre, több településen köszöntőtáblákat helyeztek el, melyek azokon a nyelveken íródtak, amik azon a településen jelen vannak. Emellett sokfelé lehet találkozni plakátokkal, a határ magyar oldalán fekvő településeken is. A felsőpulyai iskolák diákjai pedig már hónapokkal ezelőtt kreatív versenyt tartottak, a rendezvényre készült alkotásokat pedig kiállították Felsőpulya Fő terén. A Szent István-ház (Haus St. Stephan) is részt vesz az eseményen, júliusban és augusztusban „Kreatív nyár” volt az intézményben, ahol kicsik és nagyok egyaránt részt vehettek workshopokon (festés, kézművesség, tánc, stb…) Valamint kiadásra került egy négynyelvű prospektus is, mely a Felsőpulyai járás mellett Sopron környékén is fellelhető.

A kultúrák ünnepe fő szervezője:
KUGA interkulturális központ, Szabadbáránd

Részletes program:
Hivatalos Facebook esemény

Még némi információ pedig itt

És itt található

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. Pingback:A kultúrák ünnepe – háromnapos programsorozat | Cyberpress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .