Browse By

oberpullendorf címkével ellátott cikkek

Felemás Közép-Burgenland turisztikai teljesítménye

Bizonyos településeken pluszt, máshol mínuszt hozott a tavalyi év Közép-Burgenlandban, már ami a turisztikát és a vendéglátást illeti. A Felsőpulyai járás Burgenland kiemelt turisztikai desztinációi közé tartozik, ebből azonban nem minden település profitál egyenlő mértékben. 2019-ben a járásban 3,4%-al nőtt a vendégéjszakák száma az előző

Felháborító! Megint megrongálták a húsvéti dekorációt

Tavaly és 2016-ban is vandálok áldozatává vált a húsvéti dekoráció Felsőpulya Fő terén. Mondhatnánk, hogy “várható volt” idén is, de szerintem erre ember nem tud felkészülni. A rongálók sajnos idén sem kímélték a kihelyezett díszeket, pedig még csak pár napja gazdagítják a felsőpulyai belváros látványát.

Két buszváró a legundorítóbbak versenyén

Úgy tűnik, van legalább egy olyan dolog, amiben nem különbözik Felsőpulya és Sopron egymástól. Mindkét városban van olyan fedett buszváró, ahova nem szívesen teszi be a lábát az ember, és mindkettő viszonylag forgalmas helyen található. Felsőpulyán a Gymnasium megállóhelynél, Sopronban pedig a Kuruc körút megállóhelynél

Térségünkben fejleszt a SPAR

Hónapok óta zajlik az Arany János utcai SPAR üzlet átépítése Sopronban. Ottjártunkkor épp a homlokzati üvegelemeket emelték be a helyükre. A Kisalföld információi szerint novemberben nyithat újra a szupermarket, ahova egyébként már toborozzák a dolgozókat is, a kihelyezett tájékoztató molinó szerint. Bővült is egyébként a

Hogyan működik egy útépítés Ausztriában?

2018.03.23. Útépítési munkálatoknak néhány aszfaltra fújt körön kívül semmi nyoma 2018.03.30. Elkészült az új útburkolat mindkét oldalon, csak a felújítás szakaszának elején és végén kell még a toldást megoldani, illetve az útburkolati jeleket felfesteni Mindez Soprontól közúton 23-26km-re délre, Szabadbáránd (Großwarasdorf) és Felsőpulya (Oberpullendorf) között.

Helyi zenekarok lépnek fel a helyi rádió fesztiválján

Egy év kihagyás után ismét önálló open air koncertekkel jelentkezik a felsőpulyai járás szabad, nyitott közösségi rádiója, a Radio OP. A színpadon ezúttal is a térség feltörekvő és már befutott zenekarai kapnak lehetőség A Radio OP Open Air idén ötödik alkalommal lesz megrendezve, ezúttal több

Együtt, közösen nem megy?

Trianon, Vasfüggöny. Két tényező, ami szétszakított egy térséget, pedig ami a földrajzi viszonyokat illeti, egy egységet képez. A Vasfüggönynek vége, a határoknak is (kvázi) vége, mégis, mintha nem is tudnánk a másikról. Jó, persze, a nyelv, meg a gazdaság, meg a többi tényező… De akkor

Szeptember elején tartják A kultúrák ünnepét

Első ízben kerül megrendezésre 2016 szeptemberének elején a Felsőpulyai járásban “A kultúrák ünnepe”. Nem is egy programról van szó, hanem egy egész programsorozatról, mely három napon keresztül, három különböző helyszínen zajlik majd. Konkrétabban szeptember 2-án Doborjánban, szeptember 3-án Gyiróton, és szeptember 4-én Felsőpulyán. A rendezvényen

5 éves a határok nélküli rádióshow

5 évvel ezelőtt, pontosan a tegnapi napon, azaz 2011. június 17-én indult útjára a Daráló Radio Show, Burgenland, és Ausztria egyetlen magyar nyelvű hétvégeindító rádióműsora. –írja a RADIOSITE.HU. Az elmúlt években sok minden változott, például az, hogy kezdetben még csak 2 órás volt a műsor