Menü Bezárás

Baumax Magyarország/Baumax Sopron – Game Over

Először december közepén hallottam a hírről, hogy esetleg bezár a Baumax áruház Sopronban, és azonnal írtam is az áruházlánc központi sajtóosztályának, hátha adnak valami tájékoztatást a dologról. Nem történt semmi, magyarul válaszra sem méltattak. Január elején ismét elővettem a dolgot és ismételten próbáltam felvenni a kapcsolatot velük, de ezúttal a központi információs címre is elküldtem a levelet. Naná, hogy nem válaszoltak. A miértekre ma jött meg a válasz. Szinte minden hírportál beszámolt róla, hogy kivonul a cég Magyarországról és bezárja üzleteit, ergo nemcsak Sopron érintett.

A hivatalos közleményben az áll, hogy alapos mérlegelés után döntöttek úgy, hogy kivonulnak az országból és a továbbiakban az ausztriai, a cseh és a szlovák piacra koncentrálnak és ezeket az országokat új értékesítési koncepcióra kívánják állítani.

A magyarországi összes áruházukat (14)  áprilisig bezárják, a dolgozóiknak pedig igyekeznek segíteni, illetve minden támogatást megadni  hogy el tudjanak helyezkedni.
( Csak zárójelben, remélem nem a sajtóosztályuk fog segíteni!!! )

Nem hivatalos infóim szerint Sopronban közel 50 munkavállalót ért a hidegzuhany, akiknek munkahelyet kell találniuk, hiszen a soproni Baumaxos karrierjük hirtelen véget ért. Arról, hogy kaptak-e hivatalos infót a dolgozók, hogy mire készül a munkaadójuk ebben az esztendőben, nincs hírünk és csak remélni merem, hogy nem ma tájékoztatták őket. Ugye nem?

Sajtóinformációk szerint a Baumax ingatlanjait az XXXLutz Bútoráruház veszi át és hasznosítja a jövőben.

forrás: országos online média nyitókép: diesu

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

6 Comments

  1. Dávid

    De pontosan. Ma kapták meg a volt kollégáim a hírt, pont bent vásároltam amikor közölte az üzletvezető velük

  2. msi

    Aki egy kicsit is nyitott szemmel járt a boltban, nagyon is láthatta, hogy ott bizony nincs rendben minden. Már egy éve is…

  3. Pingback:Ne mondd… | IkvaHír

  4. Pingback:“Rossz, de még dísznek jó” – kiárusít a bauMax | IkvaHír

  5. Pingback:A bauMax utolsó napja | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .