Menü Bezárás

Így írok én …

Ebben az esztendőben, immár 38. alkalommal hirdetik meg az „Így írok én” elnevezésű pályázatot, soproni és Sopron környéki 10-14 év közötti fiatalok számára. Az irodalmi pályázatot először 1977-ben hirdették meg, Sopron szabad királyi városi rangjának 700. évfordulója alkalmából, melyre azóta is évről-évre rengeteg alkotás érkezik. A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek az iskolában tanultakat önállóan alkalmazzák és egyéni élményeiket, gondolataikat mások számára közvetítsék.

A műveket ebben az évben Roskó Mária nyugalmazott megyei magyar szakfelügyelő, Szittner Ágnes gimnáziumi magyartanár, Horváth Ferenc, a Soproni Téma főszerkesztője és Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója értékeli majd.

Emlékszem, még általános iskolás koromban tanárnőm hívta fel a figyelmemet erre a pályázatra, ami aztán még jobban megszerette velem a verseket és az irodalmat. Egyrészt sokkal nyitottabb lettem mások írásaira, ezáltal jóval többet kezdtem el olvasni, másrészt egészséges büszkeség töltötte el lelkemet, hogy én is képes vagyok értékelhető alkotásokat létrehozni. Az olvasás és persze az írás szeretete azóta sem maradt el, pedig közben eltelt több mint 30 év, mégis fontos momentum volt az életemben, hogy ezen a pályázaton részt vehettem. Jó dolognak tartom az ilyen és hasonló lehetőségeket, hiszen modern világunkban, ahol a számítógépek, a televízió és a játékkonzolok foglalják le javarészt a fiatalok szabadidejét, talán egy kicsit visszazökkenti őket a könyvek világába, ami sokkal nyitottabbá teheti gondolatvilágukat.

Az olvasás és az írás szeretete azóta is megmaradt.  Megjelent könyveim. 

No de ennyit a nosztalgiáról! Az „Így irok én” egy jó lehetőség, hogy az irodalomra fogékony fiatalok érdeklődését felkeltse és teret biztosítson az első szárnypróbálgatásoknak.

Hajrá srácok, hajrá szülők, hajrá tanárok! Alkotásra fel!

A pályázat hivatalos kiírása ide kattintva elérhető !

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

1 Comments

  1. Pingback:Verskommandó – A magyar költészet napja | IkvaHír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .