Menü Bezárás

Magyar zenei fesztivál Sopronban

Idén március 7.-én szombaton rendezik a Soproni Rockfarsangot.
A 2011-es első soproni Rockfarsang apropóját a két népszerű nyugat-dunántúli együttes 40. illetve 30. születésnapja adta. Azóta hagyománnyá vált március első szombatján a Soproni Rockfarsang.

A LORD és a MOBY DICK ezúttal sem hiányozhat a kínálatból. A szervezők idén is színvonalas eseményt ígérnek, hiszen a két házigazda mellett színpadra lép az OSSIAN, a WISDOM és a HUNGARICA is.
Rengeteg aláírással üzentek a rajongók a tavalyi fellépőknek, és volt egy meglepetés is molinóra feszítve: TISZTELET A MAGYAR ROCKZENÉNEK! felirattal.

Gőbl Gábort (Moby Dick) a rendezvény főszervezőjét kérdeztük az esemény kapcsán, hogy mi lehet a soproni rockfarsang sikerének titka.

„Örvendetes, hogy a magyar zenekedvelők érdeklődése nem lankad a fellépőink iránt, pedig a műfajában tevékenykedő magyar rock együttesek nincsenek könnyű helyzetben. Mostoha gyermekként tekint rájuk még a Petőfi Rádió is, ahol még fellelhető egyáltalán a magyar nyelvű könnyűzene. A közszolgálati zenei adó pedig így hirdeti magát: „ … olyan minőségi zenéket sugároz a Petőfi, amely más országos rádió kínálatában nem szerepel.” A komoly sikereket, sok ezres rajongótábort, több évtizedes pályafutásokat felmutató hagyományos magyar rock bandák – mint pl. idei fellépőink – dalai egyáltalán nem kerülnek be az adásokba. A hallgatói igények pedig egyértelműek, hiszen a koncertjeik látogatottsága mutatja, hogy nem lehet leírni a magyar rock-ot. Egyszerűen elfogadhatatlan az a trend ami már régóta jellemzi a rádiós szerkesztők ízlését. A kiválasztottakat agyon játsszák, míg másokat kirekesztenek. Örömteli, hogy mindezek ellenére a rockot szerető emberek mégis kitartanak és igénylik ezt a rendezvényt.”

Mit kell tudni a Wisdomról?

A Wisdom zenekar a magyar power metal színtér legismertebb csapata, amely 2001-ben alakult Budapesten. Egy évtized alatt a srácok felküzdötték magukat a honi csúcsokra, ahonnan keveseknek sikerül a tovább lépés. A Wisdomnak sikerült! A 2011-ben felfigyelt a zenekarra a világ egyik legnagyobb koncertszervező Irodája, a Rock The Nation and a Noise és az Art Records kiadó. Szerződtetésük révén nemzetközi lehetőségek nyíltak meg az együttes előtt. 2013 augusztusában világszerte a megjelent Judas című albumuk, melynek promotálására több mint három hónapos európai koncert turné következett a kontinens 38 országában a világhírű svéd SABBATON előtt fellépve. A Wisdom már 2011-ben a Soproni Rockfarsang fellépője volt, de dobosuk sportbalesete miatt az akkori koncertet kénytelenek voltak az utolsó pillanatban lemondani. Most jött el az idő, hogy bepótolják az akkori előadásukat. Várnak szeretettel minden érdeklődőt soproni koncertjükre.

A IV. Soproni Rockfarsang fő attrakciója hazánk legnépszerűbb Heavy Metál ikonja az OSSIAN lesz.

Paksi Endre énekes által alapított – 30 életévét közelítő élő legenda – 2014-ben is folyamatosan, sok-sok ezer embernek játszott. Ez azonban sajnos mégis kevés ahhoz, hogy a zenekarral foglalkozzon a magyar média.
Mi az ezzel kapcsolatos véleményed és mi a helyzet az új albummal? – kérdeztük Endrétől.
„Ez a világ ilyen, nem tudok mást mondani. A fentiekkel ellentétben viszont kárpótlás, hogy a koncertjeinken mégis generációk találkoznak. Jó értelemben véve családi, azaz többgenerációs zenekar lettünk. Ott vannak azok is, akik az első dalok óta szeretik a zenekart, aztán akik a 25 év közben szerették meg az Ossiant, és ott vannak az egészen fiatalok, a gyerekek is. Talán ez sok mindent elmond a zenekarról meg a közönségéről, hogy a koncertekre nyugodt szívvel el lehet hozni a nagyon-nagyon kicsi gyerekeket is. Egy pár füldugó azért nem árt! (nevet). Jelenleg a zenekar a törökbálinti Super Size stúdióban dolgozik és rögzíti a Lélekerő című új albumának dalait!”

A hazafias rockzenét idén a HUNGARICA képviseli. Mit érdemes tudni róluk?

A zenekart 2006-ban alapította Mentes Norbert gitáros.
A Hungarica ez idáig 6 nagylemezt, 3 EP-t és 2 DVD-t jelentetett meg.
A Petőfi Csarnokban telt házas koncerteket tudhatnak maguk mögött.
Több lemezük felkerült a Magyar hanglemez gyártók eladási toplistájára, 2010-ben kiadott albumuk a megjelenés hetében első volt!
A határon túli magyar lakta területek mellett Lengyelországban is nagy a népszerűségük. A 2013-ban megjelent „Test és vér”, illetve a 2014-ben napvilágot látott „A láng örökkön ég” lemezek Lengyelországban hatalmas sikert értek el, ennek köszönhetően több meghívást kaptak lengyel fesztiválokra.

Házigazdaként továbbra is a Soproni Rockfarsang fellépője a MOBY DICK!

Tizenegyedik stúdiólemezével jelentkezett novemberben a soproni metal kvartett. A Földi pokol című album tíz új dalt tartalmaz. A harminchárom éve létező, a thrash műfajban legnépszerűbb hazai zenekar 2014-ben is számos telt házas bulit adott, közel 30 koncerten lépett fel. A MOBY DICK a mai napig masszív rajongótáborral rendelkezik az egész Kárpát-medencében, de szűkebb hazájában is, a nyugat-dunántúlon.

A fesztivált idén is a Sopronért díjjal kitüntetett Pohl Mihály énekes által vezetett LORD együttes koncertje zárja.

A szülők számára nem mellékes információ, hogy 12 éves korig a gyermekek részére díjtalan a belépés, valamint van diák és 60 év feletti kedvezmény is.

További információkért katt ide: ROCKFARSANG 

L.L.ZS.

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .