Menü Bezárás

Útfelújítások a Kismartoni járásban

Múlt héten a Kismartoni járás több településén is sikerült áthaladnom, és fel is figyeltem, hogy több helyen útburkolati felújítások vannak, gyakran közmű-rekonstrukcióval együttesen. Ezek közül emelnék ki párat:

A Sopronkőhidát (Fertőrákost) Szentmargitbányával összekötő út (Ödenburger Straße, B14 kerékpárútvonal) újabb szakaszát újították fel osztrák oldalon, úgy, ahogy körülbelül ki kellene néznie egy ilyen útnak: vadonatúj burkolat, vadonatúj burkolati jelek, illetve karók az út szélén. Tavaly már egy szakaszt felújítottak, most egy újabb szakaszt, úgy tűnik, apránként a határig is elérnek majd. Az út szélén található évszázados szederfáknak nem esett bántódásuk.

http://goo.gl/maps/q91D2

Szentmargitbányán (St. Margarethen im Burgenland) (legalább) még egy helyen hiányzott az útburkolat, mégpedig a Triftgassén, ezen a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani.

http://goo.gl/maps/KULdA

 

Darázsfaluban (Trausdorf an der Wulka) a Brückenplatz (B13 kerékpárútvonal) illetve a Weinberggasse környékén kell arra számítani, hogy aszfalt helyett murván lehet csak közlekedni.

http://goo.gl/maps/MVY1M

 

Ez is érdekelhet

1 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .