Nagyszerű hírrel lepte meg a soproniakat, a Sopront szeretőket illetve az idelátogató turistákat a Soproni Múzeum. Talán lassan már hiánypótlónak is mondható az a kedves…
Idén március 7.-én szombaton rendezik a Soproni Rockfarsangot. A 2011-es első soproni Rockfarsang apropóját a két népszerű nyugat-dunántúli együttes 40. illetve 30. születésnapja adta. Azóta…
No persze ezzel nem arra akarok célozni, hogy a listában szereplő helyszíneken kívül mehet a száguldás, csak amolyan érdekességképpen, hogy bizony ilyen kommunikáció is létezik…
Rabló rendőrkézen Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság A Soproni Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján…
Ma a délelőtti órákban közel 250, főleg koszovói menekültet szállítottak le a Bécsbe tartó Railjet szerelvényről a rendőrök. Munkatársunk elmondása szerint sok a nő és…
Ma volt a hivatalos átadója és egyben megnyitója is városunk új kormányablakának. A GYSEV pályaudvaron megtalálható ügyintézési központ 8 munkaállomással várja az ügyfeleket, ahol 265…
Ebben az esztendőben, immár 38. alkalommal hirdetik meg az „Így írok én” elnevezésű pályázatot, soproni és Sopron környéki 10-14 év közötti fiatalok számára. Az irodalmi…
Nagy figyelmet kapott cikkünk, ami a Sopronkőhida és Margitbánya közötti útszakasz problémáiról szólt. Bizony, ez az út a köznyelvben a „piknikút”, ahol egyre nagyobb a…
Itt a lehetőség, hogy te mondd meg, milyen fellépőket szeretnél látni a VOLT Fesztiválon! A beérkezett javaslatokat a szervezőcsapat rendszeresen átnézi és a kívánságaitok figyelembevételével…
A Magyar Kultúra Napján a Deák téren, a Kölcsey szobornál tartott ünnepséget városunk. Az eseményen részt vett dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere és több önkormányzati…