Bizony eljött ez a dátum is, amikor – nagy valószínűséggel – utoljára lesznek nyitva az üzletek a régi törvényi szabályozás értelmében. Persze a jelenlegi információk…
Nyikos Tivadar 57 éves pedagógus. A soproni Széchenyi István Gimnázium testnevelő tanára, mesteredző. Több sportágban kiváló teljesítményt nyújtó szakember – közük válogatottakká lett sportolók edzője,…
Az influenzafigyelő szolgálat megyei adataira hivatkozva a Soproni Gyógyközpont a 2015. február 11.-én, a fekvőbeteg osztályaira elrendelt teljes látogatási tilalmat feloldotta. 2015. március 4.-től részleges…
A Várkerület rekonstrukciója miatt, a Várkerület-Árpád utcai buszmegállót 2015 március 5.-től (csütörtöktől) megszüntetik és az új buszmegálló a Várkerület 63-as szám előtt kerül kialakításra. A…
Megjelent a SativuS második albuma „A képzeletünk szüleménye” címmel, amelynek új videoklipjei is most debütáltak a nagyközönség előtt. A klipek bemutatója a soproni Elit moziban…
A domonkos szerzetesek Julianeum néven internátust építenek a Töpler-villa melletti telken. A kápolnát ideiglenesen a szomszédos villában (az egykori szalon bővítésével) tervezték. 1943. november 25-én…
A napokban jelent meg a Kisalföld online oldalán egy olvasói levél, amely a soproni műszaki hulladék elhelyezésének problémájával foglalkozik. A nyomtatott újságban nem tudom, hogy…
Az első rész után folytatjuk a Burgemeister sorozatot. Ezalkalommal a soproni GYSEV pályaudvar melletti Niki pékségbe látogattunk el. Elvileg van valami száma is, talán 5-ös,…
Több olvasónk kérésének igyekszem eleget tenni ezzel a cikkel, ami talán némileg kielégítő lesz számukra, bár én is tudom, hogy azért maradnak nyitott kérdések. Lehetőségeimhez…
A fertőrákosi kőfejtő és barlangszínház évtizedek óta kulturális események színhelye. A csodálatos természeti környezetet és a remek akusztikát kihasználva nyaranta koncertek, színházi- és operaelőadások valamint…